Tokyo Ghoul (Anime kritika)

A mai kritikámat szeretném egy Mutakami Haruki idézettel kezdeni, mégpedig a Norvég erdőc. méltán híressé vált (és mindenkinek kiemelten ajánlott!) könyvéből: ,,Azzal, hogy éljük az életünket, egyre a halál felé haladunk. De ez csak egy a rengeteg igazság közül, amelyet meg kell tanulnunk. Naoko halálából a következőt tanultam: semmilyen igazság nem vigasztalhat abban a fájdalomban, melyet a szeretett lény halálakor érzünk. Nincs az az igazság, őszinteség, erő, kedvesség, amely kigyógyíthatna a szomorúságból. Nem tehetünk mást, mint túléljük valahogy a szomorúságot, tanulunk belőle valamit, aztán rájövünk, hogy amit tanultunk, annak semmi hasznát nem vesszük a következő, váratlan ránk törő fájdalommal szemben." - Miért citáltam ide Murakami szavait? Azért, mert ebben a pár rövidke mondatban több mélység van, mint a most következő anime egészében...
(Fasiszták, vámpírzombik és pszichopaták...)

ÉPPEN most fejeztem be a Tokyo Ghoul-t. Ennél frissebb nem lehetne az élmény, szinte még mozog. Az anime természetesen egy adaptáció, a semmiből üstökösként (vagy bontógolyóként) berobbant Sui Ishida mangája alapján készült. Egyesek szerint rosszul dolgozták fel az alapul szolgáló történetet. Ezt én sajnos sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, mivel nem volt szerencsém a mangához. És ami azt illeti az anime megnézése után sem érzek késztetést az elolvasására. Olyannyira nem, hogy konkrétan negatívba csúszott az érdeklődésem. (Ha valaki hozzám vágná a teljes sorozatot zsugorfóliázott díszcsomagolásban, akkor sem lapoznék bele. Mondjuk ki sem dobnám, az ilyesmit veszik eBay-en, mint a cukrot...) Szóval a továbbiakban szépen ki fogom gépelni magamból mindazt az iszapos matériát, amit belém injektált ez a mű. Objektivitásra senki ne számítson, mert arra készülök, hogy verbális csípőfogómmal letépkedjem az anime lábujjait, és élesre fent intellektuális szikémmel felvágjam hamvas bőrét, belemélyesszem a fogaimat a húsába, és összefröcsköljem a vérével a csempéket, melyeket  sikoltozó rajongók ezrei nyaltak a nyelvükkel fényesre alatta. Természetesen csak átvitt értelemben...
(-Látom fiam jól vagy már, mehetsz is haza!)


Az opening zenéje, az UNRAVEL először nem igazán tetszett, de aztán pár meghallgatással később...sem. Viszont Pellek előadásában egész jó. Az ending OST felejthető (volt egyáltalán olyan?). Na de a lényeg: Történetünk főhőse Ken Kaneki, egy szükségszerűen teljesen átlagos 15 év körüli fiatalember, aki csak a mérhetetlen naivitása és a nyavalygásra való hajlama miatt emelkedik ki a megszokott protagonisták sorából. Tokióban tengeti átlagos és unalmas diákéveit, egészen addig a szerencsétlen napig, mikor is a történetünk tiszteletét teszi nála.
Egyébként egy alternatív világban járunk, ahol a tápláléklánc csúcsán nem az emberek, hanem az úgynevezett "ghoul"-ok állnak. Ezek a vámpír/démon/x-men/ hibridek erősebbek, gyorsabbak és erőszakosabbak az embereknél, akik egyébként valami megmagyarázhatatlan oknál fogva az egyetlen táplálékforrásukat jelentik. A társadalom tisztában van ezeknek a lényeknek a létezésével, és igyekszik kordában tartani a helyzetet. Erre a célra alakult a CCG nevű szervezet, melynek tagjai (a hatás kedvéért feláldozható géppuskás közkatonáktól eltekintve) a ghoulokból... nyert fegyvereket használnak, és igen radikális (értsd: embertelen) eszközökkel igyekeznek kordában tartani a ghoul populációt.
 (People are strange, when you are stranger...)

Mindez nem igazán zavarja meg Kaneki mindennapjait. Időnként történnek gyilkosságok, de mivel a ghouloknak ritkán kell csak ennie, így nyugodtan átlagoskodhat egészen addig, míg meg nem ismerkedik egy Rize nevű lánnyal, akit minden bátorságát összeszedve el is hív randizni. Aki legalább két animét látott már életében, vagy legalább tisztában van a lineáris és kiszámítható történetvezetés rejtelmeivel, az sejtheti, hogy a lány egy ghoul. Annak rendje és módja szerint megtámadja Kanekit, aki fűbe is harapna, ha egy ismeretlen közbe nem lép. Így Rize húzza a rövidebbet, bár hősünk is csak alig éli túl. Kórházba szállítják, majd hogy megmentsék beleműtik a halott Rize szerveit, mert ez nemcsak életmentő, de 100%-ig biztonságos ötlet is. Mint később kiderül, már egész irodalma van a ghouloknak, pontosan ismerni lehet a felépítésüket, azonosítani lehet őket egy egyszerű vizsgálat segítségével, a szakavatott orvosok mégis szó nélkül beleműtik a "vámpír" lány szerveit a főszereplőbe. Kicsit pátyolgatják, aztán hazaengedik, mert nem győznek csodálkozni a bámulatos gyógyulásán (biztos ők is be voltak szervezve...). (A ghoulok az emberhúson és a kávén (?!) kívül minden ételt és italt gusztustalannak éreznek, ez a tünet sem szúrt szemet a dokiknak...) Kaneki szenved, szenveleg, majd rövidesen rájön, hogy ghoul, és mint ilyen, kénytelen lesz emberhúst fogyasztani. És innen jön a 11 részen át tartó nyavalygás az emberségről, megtűzdelve üres filozofálgatásokkal és morális önmarcangolással. Kaneki rövidesen összetűzésbe keveredik a helyi csúcsragadozókkal, majd elég gyorsan meg is mentik, nyávog, bekerül az Anteiku nevű ghoul szervezetbe (bár elég fura szervezetnek nevezni egy kávézót, amelyben a főnökkel együtt jó, ha összesen öten tartózkodnak, de mindegy...). Elvileg ez egy nagy és befolyásos hatalom akarna lenni, mely igyekszik a tagjainak védelmet, rendszeres (és szerencsére morálisan teljességgel megkérdőjelezhetetlen) emberhús-szállítmányt biztosítani, emellett pedig egyfajta keleti, ezoterikus világszemléletet is képviselnek. Hogy ez miben áll? "Kávézz, ne háborúzz"... és bár ezt így soha senki sem mondja ki,  mégis  nagyjából  erről  van  szó. Interesantos.

(Komoly sérüléseket lehet okozni ezzel a piros fülpiszkálóval...)


Kanekit egyébként egy Touka nevű lány menti meg. Tipikus karakter, zárkózott, szűkszavú, nagyon keménynek mutatja magát, de látszik rajta, hogy ő is megjárta Vietnamot, és van egy-két története, amit elmesélhet. Ő amolyan barátként funkcionál a történetben, bár csak látszólag van szerepe, igazából sajnos kétdimenziós karakter. Sokkal többet ki lehetett volna belőle hozni (belőle is), de helyette inkább klisékből építkeztek a készítők. Ez az egész történetre igaz egyébként, de ezt majd később. A többi Anteiku tag is próbálja valamilyen módon asszisztálni a fiatal Kanekit, hiszen még olyan kis csibe, nem találja a helyét ebben az új, kegyetlen világban, ott a tojáshéj a fenekén. Bár Kaneki mindegyik világban egy csirke lenne... *sigh*. Az öreg papó megmutatja a kávékészítés rejtelmeit, és bevezeti a zen hippizmusba, a fehér hajú pasas akinek nem emlékszem a nevére, verekedni tanítja, egy kislány és az anyja (akiknek szintén lényegtelen a nevük...) meg a lelkecskéjét ápolja cukiságokkal. Ők egyébként szintén ghoulok, mint a többiek, bár ez sem nagy csavar.

Szóval Kaneki él, éldegél, és... és igazából semmi érdekes nem történik. Csinálnak neki maszkot, egy bolond ínyenc meg akarja enni (hidd el, ez is inkább ...meh, mint érdekes, pláne, hogy a kulináris kannibál gyanúsan homoszexuális, és nem a szalonképes fajtából), a kislány anyját levadásszák a CCG-sek...stb. Igazából szinte epizodikus jellege lesz a sorozatnak. Nem halad sehová, nincs koherens története. Csak történnek események, melyeket a főszereplő megél, és eljut a végső konklúzióhoz, ami ha nem lenne minden épeszű embernek TÖKÉLETESEN NYILVÁNVALÓ, akkor még ütne is. De így nem igazán.
(Naruto megtalálta méltó ellenfelét.)

Kaneki ilyen félvér ghoullá változott amúgy, tehát tudatilag emberi, nem akar embert ölni, sem emberhúst enni, és csak az egyik szeme lesz fura véreres-fekete. Ami tök jó, meg minden, de csak annyit ér el vele, hogy rendre megsérülnek és meghalnak körülötte/miatta mások, ő pedig nem tesz semmi érdemlegeset, csak tépelődik. És próbálják ezt a bénázást úgy beállítani, mintha emberi lenne, de ez nagyon sekélyes felfogás. Kaneki egyszerűen töketlen. Ott ölik meg a barátait, ő meg "miért nem élhetünk mindannyian együtt békességben"-jellegű Jehova tanúi monológokat folytat magában, vagy ilyen szövegekkel terheli az ellenfeleit. Fárasztó, és nagyon hamar fájdalmassá válik ezt nézni.

Az anime elvileg Guro és horror, de a gyakorlatban az egész korhatárosítva van: vér látható, de a forrása illogikus sötét foltokkal ki van cenzúrázva. Az esetek nagy többségében még annyi diszkrécióra sem tellett, hogy valamilyen tereptárgy kitakarja, hanem nemes egyszerűséggel egy fekete sáv óvja meg érzékeny lelkünket a látványtól. Durva akar lenni, de behúzza a kéziféket, mert akkor nézőket veszítene. Így kapunk fájdalmas nyögéseket, sikolyokat, reccsenéseket, ide-oda fröccsenő vért, de semmi mást. Nem mintha arra vágytam volna, hogy kettétépett embereken legeltethessem a szememet, de ha ott vannak, és el kéne szörnyednem, akkor igenis látni szeretném. Nem a 12 éves korosztálynak készült, akkor meg mit finomkodunk? Talán a készítők is észrevették ezt, mert az anime vége felé Kanekit elkapja egy pszichopata állat (teljesen randomban megjelenik a történet 4 legerősebb ghoulja, és elviszik... de még csak nem is őt akarják, csak éppen pechére jó illata volt), aki másfél részen át  kínozza, lényegében az őrületig. Mert ugye nem lehet normális, diszkrét eszközökkel feszültséget  kelteni  és  fenntartani. Manapság nem divat az ilyesmi.

(Péntek 13 találkozik az Angol beteggel.)


Itt igyekszik bedurvulni a sztori, mert bár semmit nem mutatnak, de a hangok nagyon hatásosak, így az ember izgul, izzad, visszafojtja a lélegzetét, és igyekszik nem ránézni a körmeire. Csakhogy ez a megoldás annyira hatásvadász, hogy nem fér be egy bútorszállító egyterű kisteherautóba sem. Abszolúte öncélú volt, felesleges, és a történet szempontjából is indokolatlan. Hősünk barátai elmennek megmenteni őt, közben a CCG is offenzívát indít, mindenki lő mindenkit, új karakterek tűnnek fel a semmiből, akikről aztán semmit sem tudunk meg, és minden nagyon intenzív és pörgős lesz. Persze ha elfogadjuk tényként: a "rendőrök" olyan hülyék, hogy nem robbantják fel élből a gonosz renegát ghoulok főhadiszállását, hanem inkább gyalogosan vonulnak a szuper erős szörnyek ellen. Kaneki időközben annyira szenved, hogy már behallucinálja magának Rizét, belső monológokat folytat képzeletbeli fehér virágos mezőkön, régi emlékeket lát (amik sokkal hatásosabbak lettek volna, ha nem az évad végén kapjuk meg őket, mindennemű bevezető nélkül), majd megvilágosodik, és rájön, hogy néha bántani kell másokat, főleg, ha épp letépkedik az ujjaidat. Ez akkora reveláció, hogy megőszül, és a képességeit blokkoló szérum ellenére kiszabadul, és átváltozik egy bishi pszichopata matektanárrá (Mennyi 1000-ből 7? MENNYI?!). Akkora karakter(vissza)fejlődésen megy keresztül, mint az összes többi karakter és minden ismerősük az egész sorozat alatt. Ropogtatja az ujjait, akárcsak Jason, aki kínozta, és hasonló dolgokat mond, csak hogy még egy hülye fogyatékos is megértse: pszichopata lett. Legyőzi, megalázza és megeszi az ellenfelét, akinek esélye sincsen ellene. Csak mert rájött a frankóra. Persze, mondhatják a fanok, hogy "de hát akkortól kezdte el használni az erőt, ami már korábban is megvolt benne, mert elfogadta a sötét oldalát...". Nos, ez ostobaság, mert többször került krízishelyzetbe, mikor meg kellett mentenie valakit, de csak állt, és hagyta, hadd lobogtassa a vagináját a szellő. A kiváltott stressz sem okozhatta ezt a hatalmas törést, mert végig racionálisan gondolkodott, nem mutattak egy megőrülési folyamatot: úgymond visszavonult a kis világába, és egy nagyjából logikus gondolatmenet végén elérkezett ehhez a magyarázathoz. A hasadt személyiség dolgot meg senki, de senki ne merje felhozni, mert az a legolcsóbb kifogás, és mindenre rá lehet húzni, minden logikai lyukat be lehet vele tömködni. Általában a szar történetek ismérve, ha ezzel akarnak magyarázni valamit, amit egyébként nem tudtak jól elővezetni. Itt amúgy sem működhetne, hiszen Rize (már ha elfogadjuk a történet ábrázolta világ működését) valamilyen szinten tényleg "benne él" Kanekiben, nem pedig a szociopata énjének a manifesztációja. Semmilyen jel nem utalt arra, hogy megvan benne ez az erőszakos személyiségcsökevény, pedig istenemre mondom, volt egy-két lehetőség, hogy előhozzák belőle a gyilkos vadállatot, viszont akkor is csak levélnehezéknek használta a golyóit, és szenvelgett egy sort nekünk...

(Hatalmas spoiler: ez itt a gonosz Kaneki!)
De aki akarja, higgye csak el, hogy a kedves Kaneki átmászott az anyósülésre, és előre engedte az Ötödik Sally-t. Ez is egy eshetőség. csak éppen nincs sok értelme, mert akkor megint nincs karakterfejlődés, csak egy helycsere, ami szép is meg jó is. csak éppen parasztvakítás. Én inkább azt a kevésbé idióta verziót fogadom el, hogy a "lelki társsá" korcsosult Rize szépen lassan meggyőzte a srácot, hogy el kell fogadnia a mindenki számára teljesen evidens valóságot. Így legalább igazolva van az a sok vernyogás, amit a gyerek 12 rész alatt lenyomott, és nem kínozták kettyóssá hiába...

Nagyon nem kerek ez így. Lement az első évad, és nem kaptunk történetet, csak egy "olvasd el a mangát"- reklámot. Eleve nem valami fantáziadús a sztori, de legalább hangulatos lehetett volna, ha kicsti odafigyelnek a részletekre, és nem kapkodnak össze-vissza. 12 rész nagyon kevés, mégis sikerült telepakolni üresjáratokkal. Ez is egyfajta művészet. Emellett a történet íve kiszámítható, pár random esemény csúszik csak be teljesen önkényesen. Már előre tudod, milyen dilemmák elé kerül az idealista Kaneki, és mi lesz rájuk a válasza. Azt is tudod, hogy ezért a sztori meg fogja büntetni, és rá fogja kényszeríteni arra, amit sosem akart volna megtenni. Meglepetést akarsz? Sajnos van még pár hónap Karácsonyig...
A zenék legalább korrektek, de túlságosan halkan szóltak, így legtöbbször elsikkadtak. Nem lettek kibontva a karakterek: jellemrajzokat, mélységeket ne várjunk, mert ezek az alakok Windows háttérképnek teremtek, annyi egyediséggel rendelkeznek, mint egy lapát sóder. A világ működése, a ghoulok képességei (amik egyébként kiábrándítóan gagyin néznek ki, akárcsak a CCG-s fegyverek), a szervezetek és a territóriumok hálózata, az emberek és a ghoulok viszonya a mindennapokban, a CCG felépítése és céljai, mind mind a homályban maradnak. Az utolsó két-három részben feltűnt egy új nyomozó gyerek, legalább fél tucat új "vámpírszörnyizé", akik csak lógnak a levegőben, mert úgy zárták le az évadot, hogy semmit sem tudunk meg róluk. Egyes lényeges karakterek, mint például Kaneki gyerekkori barátja, egyszerűen eltűntek. A sztori drámaisága valahol a nulla körül mozog: csak szenvelgés, üres, alaptalan, és elővezetés nélküli drámázás megy folyamatosan, vagy gyenge moralizálás. Ha nem vonnak be, nem adnak információkat, nem szerettetik meg velünk a szereplőket, akkor az egész feszültségkeltés semmit sem ér. Nincs miért izgulni, nincs kiért izgulni. Van egy szereplő, (azt hiszem Nishiki volt a neve) akinek az a szerepe, hogy konkrétan mindenki megalázza, az utcai fogdmegektől kezdve a képességeit próbálgató hősön át az ínyenc kannibálig. Folyamatosan rommá verik, de mindig feláll, csak hogy megint rommá lehessen verni. Amolyan bokszzsák figura, akin meg lehet mutatni, milyen kegyetlen az anime. De igazából csak Nishiki lett szánalmas, de az anime nem lett jobb. Szegénynek volt egy szerelme, persze, hogy azt is le kellett amortizálni. Újabb dráma, újabb kapufa, mert senkit sem érdekel egy béna és jelentéktelen karakter háttértörténete, mikor még a főszereplőről se tudunk semmit. De kávézgatni marad idő.

Nem látjuk Kaneki fejlődését. Kap egy maszkot, amit egyszer hord, akkor is feleslegesen, mert senki sem kíváncsi a kilétére. Megtanult verekedni, de sosem verekszik, inkább hagyja, hogy össze-vissza rugdossák. A harcjelenetek egyébként kifejezetten laposak lettek, a jó sok érzelmesnek szánt beszéddel csak annyit értek el, hogy megszakították az események ütemét. Hősünk tagja egy szervezetnek, de nem csinál semmit, csak elment egyszer megnézni egy hullát, meg néha kiviszi a kávét annak a két szerencsétlen vendégnek, akik véletlenül  egyszer  betévedtek  a  kávézóba.  De  a  gyerekkel  játszadozni  van  idő...
(Repülő kanadai szektás nyuszikra is van...)  

Kaneki és Touka viszonya meglepő módon megrekedt egy ponton. Azt hinné az ember, hogy az a sok minden, amin együtt keresztülmentek (igazából nem valami sok dolgon mentek együtt keresztül, de dramaturgiailag jobban hangzott így), kicsit közelebb hozta őket egymáshoz, de nem ugyan úgy képtelenek egymással normálisan beszélgetni. Pár félmondat után elakad a társalgás, és csak nézik egymást. Amúgy a dialógusok is gyengék és életszerűtlenek, de ebbe már bele sem kötök. Itt mindenkit hidegen hagynak a lényeges dolgok. De baráti évődésre azért van idő!
Még a Shiki is volt annyira korrekt, hogy kijelentse: néha a konfliktus elkerülhetetlen, és az egymás ellen feszülő érdekeket nem lehet diplomáciával, szép szóval, vagy elmélkedéssel megoldani, hanem az egyik félnek be kell őrölnie a másikat, tekintet nélkül a sajnálatos ártatlanokra. Itt még ez sem sikerült. Pedig nem valami lanyha érdekek ütköznek, az egyik "frakció" konkrétan a másikat prédálja, milyen jobb indok kellhet az embereknek arra, hogy a ghoulok ellen harcoljanak? És azoknak milyen indok lehet jobb annál, hogy ha nem esznek embert, akkor meghalnak? Persze, egy kis megértéssel és felebaráti szeretettel meg lehetne oldani a dolgot, ehetnének például természetes úton elhalt embereket is (volt ilyen kezdeményezés), de mivel a helyzet elfajult, és látszólag senki sem keresi a békés utat, felesleges azon töprengeni és tépelődni, hogy helyes-e megvédened magad vagy a szeretteidet. ,,Nem velem van a baj, hanem a világgal." Persze, hogy a világgal van a baj, te fogyatékos! Nem is kell bálványozni az erőszakot, de el kell ismerni a szükségességét olyan helyzetekben, mikor megkerülhetetlen a használata. És ez a történet hatalmas konklúziója! Használj erőszakot, ha muszáj... komolyan. Erre valakinek rá kell ébrednie? Ezek szerint igen.
És volt képük azt mondani, hogy ha a főszereplő elég erős lett volna, akkor megmenthette volna a többieket. Végig megvolt az ereje, egyszerűen álszentségből és önzésből nem használta. -Én nem leszek rossz ember, hogy bemocskoljam a kezem mások megmentése közben. A végén meg győz az önzés, vagyis -bemocskolom a kezem a saját magam megmentése érdekében. Gratulálok. Tehát Kaneki nemcsak töketlen és naiv, de még önző is. Ilyen hősre van mindannyiunknak szüksége. És most még pszichopata is lesz. Nem baj, a második évadban úgyis kikattan, bár el kell majd telnie 2-3 résznek, mire üres lelkizéssel ráveszik, hogy térjen vissza a korábbi, konszolidáltabb önmagához. Tokyo Ghoul, folyt. köv., yay! Még csak bemelegítünk, ez a 12 rész csak előjáték volt! DE A FATE/STAY NIGHT-BÓL LOPOTT RENDŐRNEK ELŐZMÉNYSZTORIT KÉSZÍTENI BEZZEG  ROHADTUL MARADT IDŐ!
(Viszlát a legközelebbi Mondoconon, Kirito és Eren már nem menő...)

3/10

Kitahito

Megosztás:

    Blogger Hozzászólás
    Facebook Hozzászólás

3 hozzászólás:

  1. Nos. Érdekes kritika. Azt kell írjam, van benne valami.

    A lényeget valóban sikeresen ragadod meg: vontatott, üres, látszatfilozofálgatásokkal tömött, hypolt anime. Van amivel nem értek egyet, mert egyszerűen félreértetted a helyzetet, néhány esetben pedig az általad hangoztatott szubjektivitás valóban felülírta az objektív nézőpontot (olyanba kötöttél bele, ami valóban logikus). Nem fogok kritikát írni az animéről - ide, de azért elmondom, hogy van hasonlóság közötted és az anime között.
    Mi is? Nos, pont olyan látszatra-minőségi vagy, mint a darab. A bevezetőd kreatív volt, ám maga a kritika megfogalmazása (nem csak tartalma), hagy maga után kívánni valót. Itt nem a helyesírásról beszélek, hanem szó szerint a fogalmazásról, aminek a mozgatórugója láthatóan elfáradt benned a bevezetőd után. Érdekes pontokat fogalmazol meg (mint az anime, amiből rengeteget ki lehetett volna hozni), de lényegében légbuborékokkal (értsd: üres baromságok) tömöd tele, olyanba is belekötve, ami valójában nem hibás (tudod, az animében is van időt a kávé főzésére ahelyett, hogy a lényegi részeket mutatnák).

    Azért így a végére: te úgy szoktál kritikát írni, hogy lesopilerezed az egész történeted? Érdekes, mert olvasható a spoiler szó a kritikádban (a negyedik kép alatt), tehát tudod a jelentését - remélem, nem úgy, mint a "dramaturgiailag" szó esetében -, ellenben nem használod. Tudod, egy kritika akkor megfelelő, ha az is olvashatja, aki még nem látta a sorozatot - pont azért, hogy eldöntse: akarja-e látni... mert amúgy elsődlegesen erre való... no, nem is lényeg. Pont ez mutatja az amatőrségedet, amivel nem lenne gond, ha nem sütne a kritikáról, hogy többet gondolsz a minőségébe, mint ami. Kicsit olyan, mint a Tokyo Ghoul véres jelenetei: ott a vér, de cenzúrázott, azaz gagyi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, nehéz úgy reagálni a hozzászólásodra, hogy nem konkretizáltad ki, pontosan mi is a problémád a leírtakkal. Először is, a tejesség igénye nélkül sorakoztatok fel érveket, és a kifejtésükre sok esetben nem szentelek akkora hangsúlyt, mint amekkorát megérdemelnének, mert így is egy több oldalas írásról beszélünk, és valljuk be, az emberek nem szívesen olvasnak ilyen hosszúságú értekezéseket.
      A kritikáim, mint azt a stílusomból is láthatod, az irodalmi hangvételű eszmefuttatások és a szakmailag (és formailag) elfogadott séma vékony határmezsgyéjén egyensúlyoznak. Ha elmennék az irodalmi irányba, mint ahogy tettem a bevezetőben, akkor tartalmilag megkifogásolható lenne, és nem is kéne semmiről szólnia, bepötyöghetném az intellektuális agymenéseimet, de kétlem, hogy abban sokaknak örömük telne. Szó sincs tehát lendületvesztésről, egyszerűen csak úgy és azt írom, amit és ahogy szeretném. Ha prózai köntösbe csomagolnám az érveimet, ugyan úgy vádolhatnának alakoskodással, mint ahogyan te tetted az "elfáradás" esetében.
      Feltételezem, te sem gondolod komolyan, hogy az általad üres baromságoknak nevezett dolgok csak úgy öncélúan lettek beleköpködve a szövegbe, amolyan helykitöltő célzattal. Nyilvánvalóan a történet és az anime minősége szempontjából teljesen lényegtelen, hogy például fülpiszkáló alakja van-e a fegyvereknek, vagy hogy az Anteiku szervezeti felépítése logikus-e vagy sem. Talán nem kell magyaráznom, de néha kell a szarkazmus, kell a súlytalan viccelődés, mert ugye nem diplomamunkát vagy szakmai értekezést, műelemzést írok. Szerencsére nem vagyok tagja annak az elitnek, mely megmondja valamiről, hogy jó-e vagy sem. Amit írok, az nem kőbe vésett, és nem megingathatatlan, és nem is úgy íródott, hogy bárkit is meggyőzzön valamilyen egyoldalú igazságról. Felesleges lenne minden mondatom elejére odabiggyeszteni a "szerintem" szócskát. Minden kritika szubjektív, mert egy egyén nem fogalmazhat meg objektív igazságot, kivéve talán ezt az egyet. Nem fogok komolyan venni egy olyan művet, ami ennyire komolyan veszi magát, ugyanakkor ennyire elbaltázott, és nem fogok száraz, tárgyilagos értékelést írni, csak azért, mert egyesek szájíze nem veszi be a kötetlen, szabad fogalmazást.
      Nem tudom, hol van lefektetve, hogy egy kritika nem tartalmazhat a történet csavarjaira vonatkozó információt. A kritika nem összekeverendő az ajánlóval, ahol tényleg a kedvcsinálás a cél. Képtelenség a történetről úgy beszélni, hogy közben diszkrét és óvatos kiscserkész módjára kerülgetünk minden apró fordulatot, aminek felhozatalával esetleg megcsorbíthatjuk az egyszeri néző élményét. Aki nem akarja elrontani a saját szórakozását, az ne olvasson kritikát. Kedvcsinálónak ott vannak az IMDB, a Port.hu és a többi hasonló oldal pár soros ismertetői. A spoiler szó használata illedelmes és elvárható dolog egy film alatti "vélemények" rovatban, de amúgy teljesen felesleges, mert minden értelmes ember tudja, hogy mire számítson.

      Törlés
    2. De ha már a véleményed elment ilyen kötözködés irányba (mert nem értem, a dramaturgia szó miért lenne hibás a saját hatásvadász és jótékony szóhasználatomra való reflektálás esetében...), akkor hadd tegyem fel én is a költői kérdéseimet:
      Szerinted egy kulturált ember úgy véleményezi valakinek az írását, hogy lépten-nyomon személyeskedik és sérteget? Úgy gondolod, hogy egy építő jellegű hozzászólásnak elég csak ködös utalásokat tartalmaznia? Miért hiszed azt, hogy egy rövidke írás után messzemenő következtetéseket vonhatsz le nemcsak az írói kvalitásaimmal, de a személyemmel kapcsolatban is? Egy írásról hogyan "süthet" az, hogy az írója többet gondol a minőségébe, mint ami? Van a leírtakban bárminemű utalás arra vonatkozólag, hogy én hogyan értékelem a saját kritikámat?
      Azt mondod, nem fogsz ide kritikát írni az animéről. Ami kényelmes megoldás, hogy ne kelljen semmilyen konkrét érvet felhoznod, amivel alátámasztanád az állításaidat, de rendben van. Azt pedig már megszoktuk, hogy mindenkiben egy képzett pszichológus veszett el, és az ember egy sort sem írhat le anélkül, hogy valami önjelölt klaviatúrahuszár a "Freudi pszichoanalízis kezdőknek" című képzeletbeli könyv felhasználásával belemagyarázna egy szófordulatába a látens ödipusz komplexust vagy egy kis titkos hajlamot a buja libertinus pedofíliára. Mindez rendben van. Jogod van a véleményedhez. Köszönöm, hogy megosztottad velem. Biztosíthatlak, az épülésemre szolgált. Sajnálatos módon nem vagyok olyan emelkedett jellem, hogy a hozzád hasonló személyek tiszteletét és nagyrabecsülését elnyerjem, de sebaj, keményen fogok dolgozni rajta, hogy még te is, kedves névtelen olvasó, a szívedbe zárhass. Örülök, hogy vannak még olyan lelkiismeretes és jó szándékú emberek, akik önzetlenül, a hiúság és a pökhendi egoizmus legkisebb jele nélkül képesek a náluknál alacsonyabb, szegény, buta népek kikupálására. Ez igazán becsülendő dolog. Remélem, sikerekben gazdag és fényes jövő elé nézel. Ígérem, hogy innen lentről mi, egyszerű halandók, csodálni fogjuk röptödet! További kellemes életet!
      Mélységes tisztelettel:

      Kitahito

      Törlés