Pacific Rim (Filmkritika)

A minap előszedtem párat a régi UFO magazin gyűjteményemből (már ha 5-10 darabot lehet annak nevezni...), és átolvasgattam őket, amolyan nosztalgiázásképp. Hiba volt. Élt bennem egy idealizált változat, még azokból az időkből, mikor 'egyszámjegyű koromban repülő csészealjakról meg távoli világokról fantáziáltam... ennek adott egyfajta papírmasé-díszletet az UFO magazin. Nos, ez az idilli kép hullott most darabokra. Legyen szabad idéznem a '98-es évfolyam decemberi számából:
,,Korábban már említett jó barátunknak, a kaliforniai Yucca völgyben élő Gabriel Greennek manapság is boldogan telnek a napjai, annak ellenére, hogy drága, szerető hitvese fizikai valójában már nincs többé. Gabe tudja, hogy felesége kapcsolatot tud teremteni vele onnan fentről is, annak a hatalmas anyaűrhajónak a fedélzetéről, amely láthatatlanul lebeg ott a kaliforniai sivatag fölött, s ahonnan szeretete rezgéshullámait küldi a nyugati part lakói felé, s azon igyekszik, hogy tudatszintjüket emelje." Na már most... szóval... nehéz ezek után bármit is mondani. Kicsorognak az ujjaim közül a szavak, ahogy arra a hatalmas, láthatatlan anyaűrhajóra gondolok. Jó, nyugalom. Tehát... az első kérdés, ami eszembe jut, hogy miért kell szellemi fogyatékosoknak újságot írniuk? Mert nem lehet épelméjű az, aki ilyeneket papírra vet! Egy dolog, hogy az a retardált Gabriel Green ilyen sületlenségekben hisz, de könyörgöm, ezt miért kell megírni? Ha volt abban a cikkben valami értelmes gondolat, ez a vadbarom ökörség hiteltelenít mindent! Láthatatlan anyahajó? A szeretet rezgéshullámai? Tudatszint emelése? Szeretettel?! És az UFO kutatók csodálkoznak, hogy senki sem veszi őket komolyan. Ez nem tudomány, ez egy vallás, ami helyenként gyanúsan hajaz a Szcientológiára. Már értem, hogy miért süllyesztettem ezeket a magazinokat anno a szekrény mélyére: hát már 10 évesen is több eszem volt annál, hogy az ilyen marhaságokat megkajáljam. Spekuláció spekuláció hátán, nyakon öntve olcsó, áltudományos bölcselkedéssel. Nem tudom, hogy a mostani magazin milyen színvonalon áll, de elég volt egy pillantás a weboldalukra ahhoz, hogy elpárologjon belőlem minden további érdeklődés.
(Hó' vannak az ufonauták, mikor szükség van rájuk?)

,,Az élet néha fájdalom, az élet néha szenvedés" - szólt a jegyszedő, és bezárt miket a Tűzgyűrű vetítésére. Istenem...
Vontatott, giccses, kiszámítható, logikai hibák tömkelegétől vérző kommersz förmedvény. Egy paraszthajszálnyival jobb csak a "legalja" Csatahajó-nál, mely filmnek nevezett propagandaszarnak a kritikáját még kellő lelkierő híján nem sikerült megírnom. Ha már Hollywood ilyen szemérmetlen és mocskos módon koppint, akkor legalább csinálja helyesen. Az ilyen tartalomtól csontig csupaszított szörnyszülöttek csak arra jók, hogy tönkretegyenek egy amúgy ígéretes, és már sikerre vitt alapötletet.
Örültem volna, ha egy kis filozófiát, moralitást, vagy globális emberi önreflexiót próbáltak volna belecsempészni a történetbe az előre csomagolt amerikai szociálpropaganda helyett, de nem így lett. Ahhoz gondolkodni kell, rendezőnek és nézőnek egyaránt, az pedig nem jó, mert ha a néző gondolkodik, akkor nem tud figyelni a bunyózó robotokra. (Gipsy danger... hagyok időt, hogy hasson.)
Mert hát minek bármiféle mondanivaló, ha lehet helyette kínos poénokat, izmozást és pozőrködést nyomatni. A tátongó hézagokat elég némi robotharccal meg kétdimenziós karakterek féldimenziós párbeszédeivel befoltozni, és kész a csúcskategóriás közönségfilm. És van, akinek ennyi is bőven elég, hogy spontán módon a nadrágjába ejakuláljon.
(Nyomokban valóságot is tartalmaz...)

Mindegy, igen, túl kell lépni rajta, ez a látványmozi, ami szórakoztatni akar. Ami nem sikerül neki. De ez még messze nem indokolja, hogy erőltetett, bugyuta, és kínosan humortalan legyen. Majdnem annyira, mint a már említett Csatahajó. Arról nem is beszélve, hogy ha már sci-fi, akkor próbáljon egy kicsit... tudományosabb, hihetőbb és logikusabb lenni. Nem azt várom, hogy a mozi bejáratánál nyomjanak a kezünkbe egy A3-as Jager műszaki rajzot (az ilyesmivel a saját közönségüket kurtítanák meg...), de legalább próbálkozzanak. A két órás játékidőbe igazán belefért volna némi magyarázat, plusz információ, egy kis "üresjárat" két CGI akciójelenet között, hogy fáradt hőseink megpihenjenek a reménytelenség sárfürdőjében, ahonnan szükségszerűen kirángatják majd őket néhány sornyi motivációs mézesmadzaggal, de akkor is. Lecsíphettek volna például pár percet a két gyökér tudós ripacskodásából...
Lássuk, sikerül-e két mondatban összefoglalnom a film sztoriját! Khm...khm... Egy dimenziókapun át folyamatosan óriási szörnyek érkeznek a Földre, melyek ellen az emberek hatalmas robotokkal veszik fel a harcot. Vajon sikerül végleg legyőzni őket? Igen. - tényleg hihetetlenül komplikált. És még csak azt se lehet mondani, hogy én egyszerűsítem le, csak hogy gúnyolódhassak rajta...
A történetvezetési és karakterábrázolási hiányosságokba már bele se megyek, csak példaként említem meg, hogy ha drámai hatást akartak volna adni az utolsó fél órának, akkor jobban bemutathatták volna a Jagerek "nem főszereplő" pilótáit, nem pedig két vágás közé besúvasztani őket tölteléknek.
A végpusztulás szélén álló emberiség depresszív, reményvesztett hangulata sem érződött, az viszont, hogy milyen frankó dolog hatalmas robotokkal szintén hatalmas űrlényeket püfölni, igen. Nyilván frankó, de tényleg erre kell rázoomolni? Azt meg már csak félve hozom fel, hogy egy kis vértől még senkinek sem esett ki a 790 Forintos nachos a kezéből.
(Valami CGI dinoszaurusz rápusztult a szegény anyahajóra.)

Mellesleg kezd unalmas lenni, hogy az amerikaiak 10-ből 9 problémát azzal oldanak meg (vagy legalábbis próbálnak megoldani...), hogy atombombával felrobbantanak valamit:
Godzillát, aszteroidát, szupervihart, ellenséges UFO flottát, védtelen japán városokat, vagy épp egy dimenziókaput. Jelen esetben például megpróbálhatták volna legalább akkor beejteni a töltetet abba a szerencsétlen járatba, mikor még csak hetente metróztak át rajta a szörnyek, de neeeeem, az úgy nem elég amerikai, ha előtte nem áldozhatjuk be az orosz és kínai "barátainkat" (akiket kemény három jelenet és két akcentusos félmondat erejéig szerepeltettünk), és ha nem kell átverekednünk magunkat öt olyan szörnyön, amik egyenként bepuszilnák Magyarország teljes lakosságát két főétkezés között...
Oh, a kedvencem: mindenki tudja, hol van a dimenziókapu, amin át a szörnyek érkeznek, de ahelyett, hogy felrobbantanák, földdel feltöltenék, csatahajókat (heh) süllyesztenének rá, építenének köré egy gigantikus ketrecet, robotokat állomásoztatnának mellette, vagy elaknásítanák, a világ vezető országai mit csinálnak? Hatalmas falakat építenek a tengerparti városok köré. Mert az a kézenfekvő megoldás. Nyilván. De teszem azt, még ha valami véletlen folytán vissza is tartaná őket egy fal, egy agyhalott idegen szörny is rájön, hogy elég csak kikerülnie, aztán folytathatja az útját a szárazföld belseje felé.
(Hát, azért az Attack on Titan-ban jobban működött...)

Vagy azt tervezték, hogy az összes partvonalat végigépítik egy ötvenméteres betonfallal? -_-
A párbeszédeket akár egy óvodás is írhatta volna, és ami a "színészeket" illeti, hát... ők sem adtak a hangulatnak, inkább csak izzadtságot meg tesztoszteront termeltek, élükön Charlie Hunnam-mal, aki bár játszani nem tudott, de legalább kellően maszkulin volt ahhoz, hogy lekösse azoknak a szerencsétlen lányoknak figyelmét, akik valamiért elkísérték a pasijukat erre a baromságra. A karakterek olyan idegesítőek és sablonosak, hogy már komolyan azon szurkoltam, hátha mind meghalnak a végére (kivéve Perlmant, akit persze értelemszerűen felzabál egy 5 másodpercre feléledő miniszörny). Legalább ezzel a minimális drámaisággal emeltek volna egy kicsit a színvonalon, de még ettől is megfosztottak, hogy elsüthessenek egy pompás "ne szoríts annyira, nem kapok levegőt"-típusú halálból való hihetetlenül váratlan visszatéréses csavart, ami ütős lett volna, ha nem ez lett volna a nyolcmilliomodik alkalom az amerikai filmgyártás történetében, amikor bevetik. Á, hagyjuk... Az ázsiai csaj, mint kötelező női szereplő, tényleg teljesen felesleges volt. Amilyen megbízhatatlan, felkészületlen és lelkileg instabil volt, nyilván őt kellett odaengedni az emberiség utolsó néhány robotjának egyikéhez. Az meg, ahogyan a visszaemlékezésben bevezették a drámai bosszúszálat... a földig rombolt városban az emeletes ház méretű robotból az AA (legyünk politikailag korrektek) parancsnok pont észreveszi a kislányt, kiszáll, a háta mögött a lenyugvó nap fénye aranyló glóriát von a feje köré... kb. itt hánytam volna bele a pattogatott kukoricás dobozba. Szegény Neon Genesis forogna a sírjában, ha lenne neki...
(És ezek fogják megmenteni az emberiséget :/) 


Mi az a sci-fiLem, Asimov, Heinlein, Sztrugackij, Wells, Philip K. Dick... Ők a sci-fi. Ez csak egy akció-katasztrófafilm, amiben robotok vannak, meg nagyra nőtt Muppet-figurák. Tartalmatlan tömegszemét, ostoba szórakozás, amit múltidéző robotbunyónak, izmos látványfilmnek akarnak eladni, de igazából egy csinos parasztvakítás.
Del Toro rendezői munkája nyomán született egy-két maradandó alkotás, így úgy látszik joga van hozzá, hogy a gőzölgő fekáliát aranyáron mérje ezüst teáskanállal. És fogja még jó sokáig, ha a publikum engedelmesen tátja a száját az újabb adagért, és kész megvenni a WC  papírnak  se  méltó  mozijegyet,  meg  a  méregdrága  DVD-ket,  akciófigurákat.

2/10

Kitahito

Megosztás:

Szólj Hozzá

    Blogger Hozzászólás
    Facebook Hozzászólás

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése