Attack on Titan (Anime kritika)

Pár napja a kezem ügyébe került egy újságkivágás. Valószínűleg a Blikk-ből ollózhatták ki, de nem tudhatom biztosan. A lényeg: a papírdarabon egy hirdetés látható, egészen pontosan egy potencianövelő spay reklámja. ,,Végre egy hatékony megoldás az erekciós problémákra! 1 Permetezze be; 2 És kap egy AZONNALI EREKCIÓT! Késedelem nélkül! Órákon át fog hatni" Sajnos a kis kép nem tartalmaz termékmegnevezést, így fogalmam sincs, miféle szerről van szó. Imádom azt a szolid prüdériát, ahogy a reklám készítői nem nevezték nevén a péniszt, ezért csak úgy a levegőben lóg, hogy ,,Permetezze be". Ezért elmerengtem... mi van, ha teljesen mindegy, mit permetezel be vele, erekciót okoz? Maradjunk a realitások talaján, és ne akarjunk jegykiadó automatákat meg elborult villanyoszlopokat erektálni. Mi van, ha egy vicces kedvű egyén kicseréli az azonnali erekciót okozó spray és a paprikaspray címkéjét? Lefújod a támadód arcát, erre az kangörcsöt kap és megerőszakol? Túl lehet adagolni a szert? Mi történik, ha az egész flakonnal magadra fújod? Felrobban a farkad, mint egy virsli a mikrohullámú sütőben, és az összes vér kiszalad a testedből? Borzasztóan érdekelne, hogy is működik ez a csodaszer. Lehet, hogy valami megzabolázott ebola vírus, vagy ilyesmi. Leselejtezett biológiai fegyver, amit eladtak a Teleshoposoknak. Képzeljük el, hogy a rendőrség ilyen anyaggal töltött gránátokat lő a tüntetők közé! Hú, azt a Március 15-ét akarom én látni! De adózzunk egy perc néma csönddel azokért a szerencsétlen áldozatokért, akik megvásárolták ezt a sprayt, és húsból készült petárdát csináltak a férfiasságból!
(Erős yaoi fanfiction alapanyag...)

Nos, eljött ez a nap is. Kellett némi hatásszünet (nagyjából egy év), hogy ülepedjen bennem az anime, és a rohadt életbe, igazán sok időt hagytam neki. Igazán vegyesek az érzelmeim a Shingeki no Kyojin, vagyis az Attack on Titan kapcsán. Az alap felütés és az első pár rész hangulata után már jó esélyt láttam rá, hogy képes lesz überelni az általam a dark fantasy egyik mérföldkövének tartott Claymore-t, ami bár jó néhány dramaturgiai és látványbeli problémával küzd (sosem tudtam megszeretni az irreálisan gyorsan villanó kardok súlytalan párbaját...), mégsem talált eddig komoly vetélytársra. Erre itt van az Attack on Titan. Mint a mangák világában keveset mozgó egyént, villámcsapásként ért ez a darab. Súlyos, morális dilemmákkal terhelt, sötét és véres alkotás, szemkápráztató látványvilággal és ütős zenékkel megfűszerezve. A genyó kis ördög persze végig sugalmazta, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen. Az ilyen ambiciózus vállalkozások 10-ből kilencszer ráharapnak a betonpadkára. De reméltem, hogy ez lesz az az egy, amelyik a nyálcsorgató kommersz tömeg vezényszóra felcsapó fanatizmusán túl az én elismerésemre is számot tarthat. Aztán persze nagy pofára esés lett a vége, de erről talán  majd egy kicsit később...
 (I Have The Power!)

Kezdjük a pozitívumokkal, aztán majd rátérek arra is, hogy hol romlott el minden.
Először is, a látvány, gyönyörű. Még egy 2013-as animéhez mérten is. A színek harsányak, a világ él, lélegzik, lüktet, Ritka az ilyen mélységekig kidolgozott táj, mint amit az Attack on Titan-ban láthatunk. A mezőn minden fűszál külön meg van rajzolva, minden apró bogár, harmatcsepp, levelek között átszűrődő fénysugár látszik, emiatt nagyon átélhető lesz a sztori. Mikor az ember ilyen mélyen át tudja érezni a békét, jogos dühöt érez a óriásokkal szemben, akik szétbarmolják ezt. De amikor nyugi van, egy kis meditációs zenével le is mehetsz alfába. Persze, csak azért és annyi ideig van béke, hogy az utána következő gyilkolást kellően kihangsúlyozza. Ez kicsit olcsó húzás, de mivel működik, kár is problémázni rajta.
A zenék nagyon passzolnak a jelenetekhez. Hol pörgős aláfestői a harcoknak, hol fokozzák a helyzet drámaiságát, vagy éppen kiélezik a feszültséget. Nem olyan OST ez, amit az animétől függetlenül is hallgatnál (én legalábbis nem tennék így...) viszont ez nem is baj, mert az azt feltételezné, hogy vannak annyira dominánsak, hogy eluralják a látvány szerepét a jelenetek alatt. Nagyon jó ez így. Egy kóbor panaszszava  sem  lehet senkinek.
 (Én azt hiszem maradnék itt virágot szedni.)

Ami a történetet illeti, megint csak le a kalappal. Kellően egyszerű, de mégis könnyen elmélyíthető. Nem az események és a háttérsztorik komplikáltsága adja meg a báját (ami sok esetben hamis érdem, mert általában csak valami misztikummal elfedik a történeti lyukakat), hanem a hangulat, a karakterdráma, a karakterfejlődés, és a konfliktusok. Márpedig itt aztán van belőlük bőven. A Shingeki no Kyojin enyhén steampunkos beütésű fantasy világában az emberek szembekerültek egy új, ismeretlen eredetű ellenséggel, az óriásokkal, melyek valahonnan, valamilyen oknál fogva megjelentek. Egyetlen látható céljuk, hogy felzabáljanak minden embert. Nincs nemi szervük, nem szaporodnak, viszont ostobák, mint a föld, és a gyors regenerációs képességüknek köszönhetően szinte elpusztíthatatlanok. Csak egy módon lehet őket kiiktatni, mégpedig ha szétroncsolják a fejüket, pontosabban a tarkójuknál található gócpontot. Lényegében tehát hatalmas zombik. Mivel még a legkisebb példány is 2x-3x akkora, mint egy megtermett felnőtt, így hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ki kerül a tápláléklánc csúcsára. Az emberiség mérhetetlen emberáldozatokat szenvedett, és végül visszaszorultak egy ötven méteres fallal körülvett városba, mely az itt-ott látható térképek tanulsága szerint inkább egy fallal lekerített félsziget, hegyekkel, mezőkkel, folyókkal és településekkel. Száz év telt el viszonylag eseménytelenül. Az óriások nem tudtak bejutni a falakon, de nem is nagyon igyekeztek. Viszonylag jól elvoltak odakint, és láthatóan nem nagyon akartak természetes úton elpusztulni. Az emberek  pedig  berendezkedtek a falak védelmében, városokat építettek, majd elkényelmesedtek a béke hosszú évei alatt, és szép lassan el is feledkeztek arról, hogy lehetne szabadon is élni.
(Its only fun if they run...)

Nos, a történetünk kezdetén megismerhetjük Eren Jaeger-t és Mikasa Ackerman-t, akik ebben a környezetben tengetik boldog-boldogtalan gyermekéveiket. Megvannak a maguk kis gondjaik, de boldogok, van családjuk, mezőkön üldögélnek, fát gyűjtenek, ábrándokat szőnek. Eren nagy álmodozó, azt tervezi, hogy ha nagyobb lesz, csatlakozik a Felderítő osztaghoz, akiknek az a feladata, hogy a falakon kívül harcoljanak az óriásokkal, és információt gyűjtsenek róluk, mely esetleg segíthet a legyőzésükben. Természetesen a kényelmébe beleposhadt társadalom ezt nem igazán támogatja, szerintük ez fölösleges kockázatvállalás, és meg kéne maradniuk a falak árnyékában, nyugiban, aztán majdcsak lesz valahogy. Mikasa csendes, zárkózott lány, aki korán elveszítette a szüleit egy tragédiába torkolló emberrablási kísérlet során. Eren családja vette magához. Erős, határozott, és mindenki tart tőle egy kicsit.
Ott van még Armin, a barátjuk, aki egy tipikus nyámnyila "okos srác". A szőke hajával és az elmés hozzászólásaival minden gyereket felbosszant, aztán Erennek és Mikasának kell megvédenie őt. Az a karakter, aki a történet alatt szép lassan megtalálja a saját útját, kiáll azért, mait gondol, és nélkülözhetetlen támasza lesz a társainak. Olyan unalmas a fejlődési íve, hogy szinte átugrattam a jeleneteit, annyira tipikus  szereplő. Persze tudom, hogy kell egy ilyen alak is (tekintsük nyugodtan valamiféle E kezdetű adalékanyagnak...), elvégre milyen anime lenne már az, amiben csak érdekes és kidolgozott karakterek vannak?  Könnyen lehet, hogy ezzel megsértem az Armin-fanokat, de... deal with it.
 (Mikasa, Eren, és az erős kontúrvonalú Armin)

Szóval ez a három könyök fél epizódon át átlagoskodik nekünk, csak hogy érezzük, mennyire átlagosak, aztán beüt a krach: egy irtózatos méretű óriás néz be a falon, aztán lazán berúgja a kaput, mire egy egész seregnyi kisebb óriás tódul be a városba. Hatalmas a káosz, sorban halnak meg az emberek, mindenkit felzabálnak, köztük Eren anyját is, persze a lehető legbrutálisabb és legvéresebb módon. Hőseink menekülni kényszerülnek, elhagyják a várost egy folyami komppal. Eren bosszút esküszik, és megfogadja, hogy megöli az összes óriást...
A következő részben kiderül, hogy nincs olyan nagy baj, mint először hittük, mivel az első epizód városa csak egy stratégiai kitüremkedés a nagy külső főfalon felületén, így azzal, hogy elvesztették, igazából nem történt hatalmas tragédia. A gigászi óriás eltűnt, a többiek meg nem nyomultak tovább. Erenék megérkeznek egy belsőbb városba, ahol persze minden helyi lekezelő és ellenséges velük, mert hogy merik már a saját szaros nyomorukkal zavarni az ő viszonylagos jólétüket. Mindegy, hőseink tűrnek, felveszik a metaforikus szopóálarcot, és várják, hogy eljöjjön az ő idejük. Eltelik két év, és már a seregben vannak, ahol kiképzik őket az óriások elleni harc minden csínyjra és bínyjára. Kapnak ilyen légi manőverezéshez szükséges, sűrített levegővel és vonóhorgokkal működő steampunk pókember-felszerelést, kitanítják őket a közelharcra, vívásra, lőfegyver-használatra, alkoholizálásra...stb.
 (I know kung-fu!)

Megismerkedünk egy jó csomó új karakterrel, akik közül van pár kiemelkedő (Sasha, Annie, a kiképző örmester (Shadis, a shadista...), az őrparancsnok (Pixis) és később Levi, a Felderítők kapitánya), de a többi csak háttérstatiszta, akikről már a megjelenésükkor tudod, hogy titáneledel lesz belőlük. Mindenesetre kb egy részen át tart a kiképzésük, Eren és Mikasa is kivételes tehetségnek bizonyulnak. Mindenki lelkes, boldog, hogy fiatal, örül, hogy élhet. Mondom is az épp mellettem ülő barátomnak, hogy na, most érkezett el a pillanat, hogy történjen valami szarság. És nem vicc, abban a szent pillanatban (még szinte be sem fejeztem a mondatot) megjelenik a böszme óriás a semmiből, mintha csak az én megérzésem hívta volna életre, és megint elkezdődik a mészárlás. Frissen kiképzett hőseinket visszahívják a központba, aztán miért ne alapon egyből beküldik őket a darálóba. A tapasztalt, harcedzett veteránoknak a civilek visszavonulását kell levezényelniük, a zöldfülűek meg menjenek csak meghalni. És pont ez történik. Ami nagyon tetszett. Mert végre kapott egy pofont az a hülye animés közhely, hogy a hős bosszút esküszik, felfújja magát, aztán szinte akadálytalanul lecsap minden útjába kerülő ellenséget, majd a 'főgonoszt is. Nos, itt nem. Annyira nem, hogy Erent még meg is ették. Meghalt. Én valahol tíz centire a föld fölött lebegtem a gyönyörűségtől, magamban már fogalmaztam a szuperlatívuszokat, melyekkel körülírhatom ennek az animének a bátorságát, mellyel szembe megy a mainstream trendekkel, hogy milyen bevállalós és tökös, mennyire életszerű, illúzióromboló, korszakalkotó, és erősen "darkos" darab. Majdnem elkezdtem fogalmazni méltató levelemet Tetsuro Araki úrnak, de...
 (You want a piece of me, boy?)

De nem. Mert ez volt az a pont, ahol a mű fogja magát, és visszatáncol. Ad egy jelzés értékű nyaklevest a shounen animéknek, miszerint "nono, nem úgy van az, gyerekek", aztán felveszi ő is a szopóálarcot, és tartja a markát. Mert a fonzie-k, a töltelékkarakterek vígan ropognak a fogak között, senki még csak a nevüket sem jegyezte meg, senki sem bánkódik miattuk. De a hős, ő Nyolcadik utasként kirobban a titán gyomrából, ő maga is 10 méteres titánná válva veszi fel a harcot az ellenséggel, és az emberiség dühe, és pátosz, és megint lefutjuk ugyan azokat a köröket, mint százszor korábban. Mikor épp elhitted, hogy a főhős ugyan olyan halandó, egyszerű kis senki, mint a többiek, akkor az Attack on Titan fogja magát, és a szádba székel, mert nem, ő megint egy szupererős kiválasztott, akinek az a predesztinált rendeltetése, hogy széltében-hosszában megváltsa az egész világot. Persze ezért még nagyon, nagyon sokat kell harcolnia és szenvednie, a környezete fájó hülyesége visszahúzza, de ő megint csak az az idealista 'hülyegyerek, akit a rohadt életbe sem csapna szájon a valóság, hogy A VILÁG SAJNOS NEM ÍGY MŰKÖDIK!
 (Mosolyogj, és a világ is visszamosolyog rád!)

Innentől kezdve pár apró momentumtól eltekintve lefelé tart a színvonal. Armin dühödt kirohanása a kivégzőosztag előtt (mert persze az emberek nem megmentőnek, hanem árulónak és beépített óriásnak hiszik Eren-t), Pixis beszéde, Eren tárgyalása... ezek a jelenetek jók voltak, de a többi az unalomig elcsépelt shounen baromság: a város megmenekül, hála Erennek, felmentik, csatlakozik a Felderítőkhöz, egyre erősebb lesz, felderítés és harc a falakon kívül, még több mellékszereplő halála, fanfiller a Felderítők bázisán, és a twist a végén, amire minden értelmes ember rájön, ha veszi a fáradtságot, hogy megnézze magának a női titánt és a történet női karaktereinek felhozatalát.
Ugye az Attack on Titan egy roppant kegyetlen anime, és ezt rendre az arcunkba tolják a történet alatt. Azon túl, hogy marhavagonszám pusztulnak a névtelen, arctalan karakterek (amikor Erenék egyik fontosabb társa meghalt, jöttem rá, hogy nem azonos egy másik sráccal...), úgy eleve a társadalom, és a belőlük láttatott reprezentatív alakok egyszerűen szemetek. Annyira, hogy lehetetlen velük akár a legcsekélyebb mértékben is szimpatizálni, de arra igen jól megfelelnek, hogy totális erkölcsi ellenpéldák legyenek hőseink számára.
 (Mosolyogj, és... ja, ez már volt...)

És persze a legmocskosabb szemétládák a nemesek, kereskedők, vezető politikusok, magas rangú katonák, vallási vezetők. Az éhínség megszüntetésére hadba küldenek 200.000 embert, csak hogy a falakon kívül felzabálják őket az óriások. Így nem lesz, aki éhezzen, az óriások meg nyugton maradnak egy darabig. A kereskedők az árujukat mentik, és nem engedik át a menekülni vágyó embereket, emiatt majdnem odavesznek mind. Aztán ott vannak a gazdagok, akik fiatal lányokat prostituálnak, vagy raboltatnak el a saját kéjvágyuk miatt. És természetesen király egy inkompetens, hájas, töketlen rohadék, aki képes lenne az egész katonaságot a halálba küldeni, csak hogy ő nyugodtan borozgathasson a palotájában. Oh, és a papok fanatikus, véreskezű és habzó szájú őrültek. Mindezt azért, hogy érezzük, milyen romlott és élhetetlen ez a társadalom, ami lényegében a miénket képezi le, és csak egy kis becsületes réteg van, akik igaz hittel kiállnak a valós fenyegetés ellen, ahelyett, hogy egymással marakodnának.

Ők a tisztesség, a rend, az igazságosság fényesen ragyogó szobrai, élő ideák. Bemocskolják a kezüket, szenvednek és meghalnak, hogy védjék azokat, akik még csak nem is értékelik ezt, sőt, ahol csak lehet alájuk vágnak. De még mindig jobbak, mint az az azonosulhatatlan ellenség, akikkel élet-halál harcot folytatnak. Mert az óriásokban nincs semmi abból a derék, örök emberi kvalitásból, abból a minden áron megvédendő értékből, amiért ezek a hősök síkra szállnak. Az emberiség, az emberiség, AZ EMBERISÉG! Folyton ezzel dobálóznak, hogy az emberiség így, az emberiség úgy, de ebből nem látunk semmit. A valódi emberiség, vagyis az átlagember mindig a háttérben hal meg, csak a hatás kedvéért. Kegyetlenkedés a kegyetlenkedésért. A hősök meg véresek lesznek, izzadnak, üvöltenek, mert nyilván valamiféle áldozatot hoznak, de a végén túlélik, aki meg nem, arról azt sem tudjuk, hogy ki volt. Működhetne mindez jól, lefesthetné a harc elembertelenítő hatását és értelmetlenségét, de itt nem jön össze. Mert itt egy hősi eposzt akartak kovácsolni a kisembernek, aki elmondhatatlan erőfeszítések árán, az akarata erejével vív ki győzelmet. Az ilyen protagonisták becsülendőek, azonosulhatóak, és lehet értük izgulni. DE MINDEZ HITELTELENNÉ  VÁLIK,  HA  A  FŐSZEREPLŐ  EGY  ISTENVERTE  SZUPERERŐS  ÓRIÁS!
 (Who wants a knuckle sandwich?)

Mégis mi az anime üzenete? Ahhoz, hogy megvédjük, amik vagyunk, el kel dobnunk mindazt, amik vagyunk. A cél szentesíti az eszközt? A cél nem szentesíti az eszközt? Hová teszi le a voksáét valójában? Az oké, hogy minden hatalommal rendelkező ember egy féreg, és a kisembör erős ököl, vasököl, oda üt, ahova... de azon túl? Hagyjuk a filózást, öljünk óriásokat, aztán a végén majd összenézzük a pro-kat meg a kontrákat? Hát, ha valamit kimond, akkor az kimerül ennyiben. A túlélés a fontos. Ha kell, harapd el az ellenséged torkát, tépd ki és edd meg a szívét, verd pépesre a koponyáját egy érdes kővel, mindegy. Valahol vannak ideológiák is, mert biztos vagyok benne, hogy az egész mögött álló intrikusok egy puccsot akarnak végrehajtani, ami jól kikonkretizált elvek mentén zajlik. A gyakorlatban viszont csak annyit látunk, hogy a hősök a naiv, két ecsetvonással a vászonra vitt motivációikkal felvértezve vonulnak hadba, és működik. Mert ha hülye vagy, akkor legalább legyél szuperóriás, vagy főszereplő, mert azok nem nagyon harapnak fűbe, de ha mégis, akkor azt nagyon epikusan teszik. A csaták amúgy jók, látványosak, meg minden, csak pontosan tudod, hogy ki fog győzni, így nem valami nagy kaland az egész.
 (Posztmodern tibeti mellszobor)

Erőszakpornó. Ez a legjobb kifejezés az Attack on Titan-ra. Öncélú vérengzés, hatásvadász naturalizmus, ad hoc brutalitás (ami egy idő után épp a mennyisége miatt válik súlytalanná...). Csakhogy egy világ nem attól lesz kegyetlen, hogy mindenki vérben fürdik, a gonoszok pedig indokolatlanul és illogikusan gonoszkodnak. Miből állt volna azt a 200.000 embert elküldeni a földekre kapálni? A vágóképeken műveletlen mezőket, végeláthatatlan erdőségeket látunk, és nincs senki, aki termeljen rajtuk. Nem csoda, hogy éhínség van. Miért nem lehetett azzal a rohadt áruszállító kocsival odébb állni, és elengedni az embereket? Azért, mert az anime meg akarta mutatni nekünk, hogy ez egy gonosz világ, és a gonosz emberek NAGYON gonoszak, tessék őket elítélni. Nem azt mondom, hogy nem történhetne így, mert mint azt jól tudjuk, az emberi ostobaság és aljasság határtalan, de ha ezt a kegyetlen valóságot ütköztetik a hőseink szintén ostoba idealizmusával, akkor ne kerüljenek már ki az utóbbiak győztesen. Így csak az jön le, hogy a világ romlott, korrupt és élhetetlen, de a jók mindig nyernek, mert nagyon igyekeznek. Ha kell, még a leharapott karjuk is visszanő. Mert ugye egy kézzel nehéz két egykezes kardot forgatni. Mese habbal, és egy kis vérpermettel. Egyenesen a 16-23 éves korosztály ízlésvilága szerint. Akik már nem néznek Disney-meséket, de még nem készültek fel a Rekviem egy álomért gyomrosaira. A végén nyilván nem derül ki semmiről semmi, de hé, ne aggódj! Úgy érzed, átvertek? Cliffhanger-t merészelsz kiáltani? Bármikor elolvashatjuk a mangát, vagy várhatunk akár 2016-ig, amíg "végre valahára" megérkezik a második évad.
(She came... when the new season came out)

És nem mondom, a végeredmény tűrhető, de sokkal jobb lett volna, ha kicsit messzebbre merészkednek a készítők, beáldoznak pár főszereplőt vagy végtagot. Mert így nincs súlya a drámának. Az első három részben még megvolt egy bizonyos szorongató érzés, amit a létéért elkeseredetten küzdő emberiség rémképe kivált a nézőből, de aztán Eren szuperóriás lesz, és az egész visszavedlik a shounen animék szintjére, ahol minden jó buli, néha meghal egy-két John meg Jane, de ha az élet emeli a tétet, akkor nincs mese, jöhet az All-in, és a végén szükségszerűn Royal Flush-el zársz. Pedig benne volt a lehetősége, hogy valami komoly süljön ki belőle, de hát ez lett a végeredmény, a középiskolás srácok legnagyobb örömére...

6/10

Kitahito

Megosztás:

    Blogger Hozzászólás
    Facebook Hozzászólás

2 hozzászólás:

  1. Hello. Most olvasom a velemenyezesedet az anime-rol. Te nagyon szarul gondolkodsz. Annyira, hogy inkabb csatlakoznod kene a wikipedia szerkeztoihez, mert ennyire vagy eleg.
    Minden egyes filmet vagy sorozatot vagy barmit te is ugy nezel meg, hogy mar elvarsz tole valamilyen szintet.
    BAZD MEG MAGAD!!!!! ULJ NEKI MEGEGYSZER, DE UGY, MINTHA TE IS OTT LENNEL, ES NEM TE LENNEL AZ, AMI MOST VAGY!!!! Faszom, nem talalkoztal mar az eletedben sok furcsa esettel, pillanatokkal, figurakkal???? Ocsem, ha valami el kezd varazsolni, akkor ne hozd elo magadbol a hasonlitast!!!! Vagy hat rad vagy nem. Ennyi.
    Utalom az ilyen szar kommenteleseket! Ha nem tudsz azonosulni a karakterekkel, a helyzetekkel, az erzesekkel, akkor inkabb hagyd abba es egy masik, de a te mufajodnak alkalmas filmet vagy sorozatot nezzel.
    Ha tudod elore, hogy milyen lesz, vagyis ha mar szamitasz ra, akkor miert csalodol????
    Nem ertem. Oke, nekem is vannak hasonlo tulajdonsagaim, mint neked, de azt tudom magamrol es ennek tudtaban nezek filmet vagy barmi mast. Nekem nincs olyan mufaj ami kimondottan szeretek, de ha valami megfog, elgondolkodtat, napokig a fejembe van, az mar valami. Akar horror film, akar vigjatek.
    En nem nezek semmilyen animet, kb. 1 hete hogy elkezdem nezni ezt az animet, es megfogott. Kesz, ennyi. Errol nincs mit kommentelni.
    Sajnalom, hogy ilyeneket irok neked, de felbosszant a stilusod, annyira, hogy meg a szuleidnek is beszelnek egy rohadtul hosszu sort. Dobbenet. Ha tudod milyen lesz, akkor ne nezd meg!!! Ebbol az esik le, hogy ha az ismeroseid kozul valakinek mas neked nem tetszo kedvenc valamije van, azt te nemhogy szovateszed, de meg ki is csinalod azt az illetot. En az ilyet utalom. Ha nincs benned masok iranti tisztelettudat, akkor miert varod el masoktol, hogy megertsenek????????
    Fordulj be a sarokba, maradj ott.
    Csak probald ki, kesobb meg is fogod tapasztalni mennyi sok idiota beteg szaralak van meg a szomszedhazban is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv. Harmadszori átolvasás után végre képes voltam kisilabizálni, hogy mi is a problémád. Legközelebb kérlek, hogy ha veszed a fáradtságot és kommentelsz, akkor próbálj meg kulturált stílusban, értelmes ember módjára, és lehetőleg helyesen írni, mert egyébként nagyon megnehezül a kommunikáció. Nos. Hú, nem is tudom, hol kezdjem, nagyon nehéz ennyi fröcsögés, helyesírási hiba és ostobaság között megtalálni az első kapaszkodási pontot. Kezdjük talán azzal, hogy mindenki, aki belekezd egy sorozat vagy film megtekintésébe, legyen az animációs vagy élőszereplős, elvár egy bizonyos szintet a műtől. Nem úgy ülsz le nézni valamit, hogy "felőlem akár lehet egy kupac szar is, én ugyan olyan jól fogok szórakozni", nem igaz? Elvárod, hogy jó legyen. Ami (dobpergés) már önmagában is egy elvárás. Tehát elvárás nélkül már eleve nem tudsz megnézni semmit. Van egy ilyen szófordulat, de a dolog nem létezik, kivéve ha most először tapasztalsz bármit is. Feltéve, hogy nem egy újszülött vagy, a megtekintett mű vagy meg fogja tudni ugrani az elvárásaidat, vagy nem. Ez ilyen egyszerű. Nincs ebben semmi varázslat. Ha valami nem üti meg azt a színvonalat, ami a te olvasatodban jó, akkor rossz véleménnyel leszel róla, még akkor is, ha adott esetben elismered a pozitívumait, és fordítva. Most, hogy ezt tisztáztuk (bár azt hihetnénk, hogy ennyit azért mindenki tud magától is...), haladjunk tovább. Ha valami nem tetszik teljes mértékben (annyira, hogy elkezdj anyázni mások eltérő véleményű kritikáinál), attól még nem kell félbehagyni. Ha hiszed, ha nem, engem érdekelt a sorozat, az elejétől a végéig, és miután befejeztem, némi ülepedés után írtam róla egy értékelést. Mondok egy példát: zajlik a Magyar vs Belga EB meccs, és látod, hogy vesztésre állunk... valószínűleg ki is fogunk kapni. Félbehagyod a mérkőzés megtekintését, csak azért, mert számítasz a kedvezőtlen eredményre? Persze, hogy nem! És a másik oldalról vizsgálva: senki sem néz meg egy meccset azért, mert arra számít, hogy a csapata veszíteni fog. Ennek nem lenne semmi értelme. Gondolom nem kell magyaráznom, hogy mindez hogy vonatkozik a mi esetünkre...
      Mint azt többször is hangoztattam, amit leírok (vagy amit bárki leír), nem az egyetemes igazság, nem Isteni kinyilatkoztatás, és nem áll senki véleménye fölött. Ha neked bejönnek a AoT karakterei, tetszik a története, és úgy eleve, annyira odavagy érte, hogy a nadrágodba élvezel, akkor szíved joga, örülök az örömödnek, és bizonyos megkötések mellett tiszteletben is tartom az érzéseidet, annak ellenére, hogy úgy arcoskodsz itt nekem, mintha valaki azt mondta volna, hogy ezen a nyáron nem kapsz kakaós csigát az esti pohár tejed mellé. Nekem sem tetszik a stílusod, de nem fogom a képedbe tolni, hogy jobb lenne, ha újrajárnád (vagy befejeznéd) az általános iskola alsó évfolyamát, mert ennek semmi köze magához a kritikához. Az animét egyébként többen néztük meg anno, és mindenkiben hasonló érvek fogalmazódtak meg. Gondolom, ők is álljanak a sarokba, nem? Vagy jobbat mondok, lőjünk mindenkit a meszesgödörbe, akinek nem egyezik a véleménye a tiéddel, vagy akinek nem szimpatikus a képe! Nos, erre csak azt tudom mondani, hogy ideje felnőni. Nyugalom. Mély levegő. Ez csak egy kritika. Nem egy személyes sértés a fantáziavilágod ellen. Belégzés, Kilégzés... A szüleidnek meg üzenem, hogy csúnya beszédért két hétig nincs Starcraft 2! :)
      Üdv:

      K.

      Törlés