Tengami (Játékkritika)

,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" Mostanában azon gondolkozok, hogy milyen borzasztó nehéz dolog felnőni ehhez a Jézusi tanításhoz. Úgy szeretni minden embertársadat, legyen az teljesen idegen, vagy akár ellenség, mint saját magad, meglehetősen... kemény feladat. Nem megtűrni kell őket, nem tolerálni, még csak nem is elfogadni, hanem szeretni. Őszintén, tiszta szívvel, alanyi jogon, és mindenkit. Érthetetlen, elképzelhetetlen... ez nem olyasmi, amit tanulni lehet. Ennek zsigerből kell jönnie. És pontosan tudjuk, hogy az, aki annyira szeret másokat, mint magát, az vagy bolond, vagy szimplán öngyűlölő. A tanítás teljesíthetetlen, ha szó szerint vesszük. Nem is az a cél, hogy megugorjuk ezt a szintet. Jézus egy ideakép, az emberi moralitás maximuma, szakrális tükörképe, épp ezért elérhetetlen. A cél a rendszeres önvizsgálat, a folyamatos fejlődés, vagy legalább a fejlődés igényének beágyazása a lélekbe. Hogy azokat a dolgokat lássuk meg a másikban, melyek összekötnek minket, és ne azokat, amik megosztanak. Remélem eszembe fog jutni mindez, amikor legközelebb megbüntet egy rohadt ellenőr...
(Isteni papír, a papír istene.)

Pár napja futottam bele ebbe az érdekes kis játékba (mely a NyamYam stúdió első munkája), és mivel közel áll hozzám a Japán kultúra, úgy gondoltam nem lehet belőle nagy baj, ha teszek vele egy próbát. A Tengami-t 2014-ben dobták ki iPhone-ra és iPad-re, de azóta kapott egy elég igényes PC-s átiratot is. Én értelemszerűen az utóbbi platformon játszottam végig, és ez szerintem sokat javított az élményen. Lássuk hát, miről is van szó!

A játék igazán egyedi grafikával rendelkezik, mely igyekszik visszaidézni a tradicionális Japán grafikák és a 3D-s könyvek hangulatát. Ami maradéktalanul sikerült is: a látvány egyszerű, mégis gyönyörű. Előrehaladáskor "lapoznunk" kell, mintha csak képeskönyvet fognánk a kezünkben. (Azt hiszem a Yoshi's story óta nem találkoztam ilyesmivel.) A kompozíciók pedig olyanok, mintha festményeket nézegetnénk.
Mindezt káprázatos zene festi alá, ami nagyon hamar magával ragad, berántva minket a képernyő mögé. A játéknak komoly hangulatformáló ereje van. Szinte érzed az ősszel lehullott levelek fanyar illatát, és vele bekúszik a tudatodba az a keserédes melankólia, ami a jó dolgok békés elmúlása után szokott erőt venni az emberen. Már emiatt érdemes kipróbálni a Tengami-t.
Történetünk lényegében nincs. Névtelen hősünk egy cseresznyefa alatt üldögél/szundikál, mely az évszakok múlásával ledobja virágait. A tél beköszöntével felébredünk, és elindulunk, hogy összegyűjtsük őket. Szám szerint hármat, három pályáról. Az első egészen rövid és egyszerű, a második kicsit hosszabb, a harmadik viszont egész pepecselős. Narratíva nincs, egy szó sem hangzik el egész idő alatt, csak a virágok megszerzésekor kapunk egy-egy haiku-t, és a legvégén is egyet. Még ez is rendben van, mert szerintem ez az utazás nem igényel sztorit. Ez tisztán impresszionizmus. Felesleges pengeélesre fenni az eseményeket és keretet adni nekik. Bár mások kritikái alapján ezzel a véleményemmel kisebbségben vagyok. De a játék ennek ellenére is kellemes fogadtatásban részesült.
(Tavasz, nyár, ősz, tél, tavasz)

Én sokkal gyakorlatiasabb oldalról közelíteném meg a játék gyengeségeit. Egyrészt túl hosszú, illetve feleslegesen elnyújtott. Még akkor is, ha nagyjából 2 óra alatt végig lehet szaladni rajta. Mondhatni két pad között a földre esett. A Tengami megpróbált megfelelni az elvontabb játékosok igényeinek azzal, hogy finom, érzelmekre ható eszközökkel dolgozott az atmoszféra megteremtésén (úgy gondolom ez volt az alapvető irányvonal), és ki akarta szolgálni az egyszerűbb szórakozásra vágyó közönséget is. Így egy lineáris, de erősen absztrakt kalandjátékot helyett kaptunk egy lineáris, idegesítő fejtörőkkel megszakított absztrakt kalandjátékot. Ezek a logikai puzzle-feladványok folyton kirángattak a hangulatból. Számold össze, hányat látsz bizonyos motívumokból a képeken, kombinálj össze egy járható útvonalat mozgatható panelekből, menj el A pontból B pontba, majd onnan a C pontba, hogy megszerezz valami elrejtett "kulcsot"...stb. Időhúzás. A Tengami-nak semmi szüksége nem volt rá, hogy a 6 éves korosztály szórakoztatására ilyen hülye minijátékokat pakoljanak bele. De nem baj, le kell sétáljuk a tiszteletköröket...
(Még a gleccserek is megelőztek...)

Az első pálya teljesen rendben volt. A másodikban már kezdett idegesíteni, hogy egy haranggal kell váltogatni az évszakokat a továbbjutáshoz. Na de akkor még nem tudta, hogy a harmadik pálya arra fog kényszeríteni, hogy csigalassúsággal hajókázzak össze-vissza, jelzőtüzeket gyújtva, majd jelzéseket keresve, majd megint tüzeket gyújtva, majd kulcsot keresve, aztán megint jelek, megint kulcsok, megint jelek. És ami igazán bosszantó, hogy a karakterünk olyan irtózatosan lassú, mintha a világ összes ideje a rendelkezésére állna. Mondjuk simán átaludt egy évet egy cseresznyefa tövében, tehát lehet, hogy ez a helyzet. Ez a mozgássérült-tempó nem is lenne zavaró, ha haladnál valamerre. Mert akkor valami újat látsz, és nem is akarsz rohanni, csak simán belefeledkezni a látványba. De amikor tudod, hogy 2 percet kell elvesztegetned arra, hogy a világ leglassabb csónakjával visszamenj egy őrtoronyhoz, ahol megjegyzem már vagy 8x megfordultál támpontokat keresve, akkor legszívesebben hozzávágnál az emberünkhöz egy pár evezőt és néhány marék Speed tablettát. A fejtörők egyszerűek, ha tudod, hogy hol keresd a megoldást, de amúgy marhára nem egyértelműek. Sokszor még azt sem tudod, hogy egyáltalán egy feladványt kéne megoldanod, csak amikor már hosszú percek óta mész a rossz irányba. Ez borzasztóan kiakasztó, és kellemetlen, mert érzem, ahogy a készítők direkt falakat állítanak elém, hogy lelassítsanak, növelve (elhúzva) ezzel a játékidőt. Én pedig nem szeretem, ha akadályoznak az előrehaladásban, azt meg pláne nem, ha ovisnak néznek.
(Nem épp 5-7-5, de meg van bocsátva.)

Az sem tetézte a hangulatot, hogy a kellemes zenék sok esetben abbamaradtak egy-egy "lapozás" után, és a játék nem is vette észre magát, így mászkálhattam a síri csendben, amíg végre méltóztatott újra elindulni az OST.
Amikor végre vissza visszük a fához egy megszerzett virágot, azzal egy egész ágat virágba borítunk. Négy ág van, ezért én kis naiv azt hittem, ez négy pályát jelent. De nem, a pályával befejeződik a játék. És őszintén szólva nem is bántam. Eleve kissé fáradtan ültem neki, mert azt reméltem, feltölt majd energiával, de helyette teljesen leszívott, és lestrapáltabb lettem, mint korábban voltam.
Sajnálom a Tengami-t, mert kellemes csalódás lehetett volna, de ehelyett csak egy csalódás lett. Ennek ellenére szép és kellemes programnak tartom, egyedinek a maga nemében. Megéri a ráfordított pénzt (most 8 euro a Steam-en) és időt. De lehetett volna sokkal jobb is, ha a készítők nem viszik el mellékvágányokra a játékmenetet a nagyobb közönség meghódítása érdekében. Tapasztalatlanok, de látszik, hogy tehetségesek. Majd meglátjuk, mivel rukkolnak elő legközelebb...

6/10

Kitahito

Megosztás:

Szólj Hozzá

    Blogger Hozzászólás
    Facebook Hozzászólás

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése