44. gyermek (Filmkritika)

Pár napja eszembe jutott valami nagyon abszurd, ami fel se tűnt anno gyerekként.
Gondolom mindenki ismeri a Scooby Doo nevű mesét. Azt, amelyikben mindig kiderül, hogy a szörny valójában valami piti kis nyerészkedni vágyó alak, aki természetesen véghez is vitte volna a ratyi tervét, ha nem lépnek közbe azok a kotnyeles kölykök. De hát Fred és szexuálisan alulmotivált rejtélyfejtő csapata ahelyett, hogy füvezne és orgiákat tartana a kisbuszban, azzal foglalkozik, hogy kiderítsék, amit már mindenki tud. Bár sejtem, hogy a múltban elpippanthattak egy komoly adag mariskát, mert a memóriájuk teljesen gajra ment: képesek századszorra is bedőlni ugyan azoknak a jelmezkölcsönzős maskaráknak, melyekről ordít, hogy szellemileg visszamaradott felnőtteknek készültek. Úgy látszik senki sem szólt nekik, hogy vámpírok, vérfarkasok, varázslók, szellemek, és zombik márpedig nem léteznek. Erre egy átlagos ember úgy 8-10 évesen már rájön. Mindegy, A Rejtélyfejtők kicsit korlátozottak, de ezt tudtuk. Nem is erről akartam beszélni. Hanem azokról a furmányos gonosztevőkről, akik két maszkot húznak fel.
Scooby és barátai végre elkapják a rohadék mocsári szörnyet, lehúzzák róla az álarcot, erre látják, hogy egy teljesen lehetetlen alak van alatta. Jobb esetben az illető nem tartózkodik a közvetlen közelükben, de így is kb 10 másodperc alatt rájönnek, hogy ez nem lehet a valódi elkövető. Erre Fred (általában ő felelős az ilyesmiért...) fogja, és lehúzza a bűnöző második maszkját, így helyreállítva az univerzum rendjét, és leleplezve az igazi bűnöst.
Gyerekként ezt mindig olyan érdekes fordulatnak tartottam, de már akkor is motoszkált bennem, hogy itt azért valami nem kerek. És most, mikor 15 évvel később megint eszembe jutott a dolog, csak fogtam a fejem, hogy: ÚR ISTEN! Mert most komolyan, mire gondolt a költő? Tegyük fel, hogy valami csoda folytán sikerül mindenkit átvernie, és nem húzzák le róla a második maszkot. Elviszik, elítélik, börtönbe zárják. Mondjuk, hogy senkinek sem jut eszébe három méternél közelebbről megnézni a gumiarcát. És akkor mi lesz? Így is úgy is ott fog megrohadni a börtönben! Örülhet a szája, hogy "hehe, de jól átb*sztam őket!". Nem értem, hogy milyen megfontolásból akarna valaki két maszkot hordani. Ilyen előrelátó? Számít arra, hogy elkapják, és arra a 10 másodpercre össze akarja zavarni a rendvédelmi szerveket, hogy közben elosonhasson? Jó, persze, értem én, hogy nem kéne logikát keresnem egy olyan világban, ahol beszélő kutyák nyomoznak ki gyémántrablásokat, de akkor is, mi ez már! Teljesen ledobta az agyam az ékszíjat ettől az egésztől. Foglalkozzunk inkább valami mással, ami bár nem kevésbé idegesítő, de azért valamennyire higgadtan tudok róla beszélni. Így ma a 44. gyermek c. AAA-kategóriás amerikai filmről lesz szó...
 (Catch the badman, stop your plan!)

Előrebocsátom, elfogult leszek. Én ugyanis először Tom Rob Smith bestsellerét olvastam el, és csak után néztem meg a celluloidba oltott feldolgozást. Már az eredeti sem tetszett annyira, de azt mindenképp el kell ismerni, hogy volt egy brutális hangulata. Nem tudom, milyen lehetett a sztálini Szovjetunióban élni, de ha a könyv világa csak fele annyira nyomorult és depresszív, mint amilyen a valóság volt, akkor én két hónap után felvágtam volna az ereimet, emigráltam volna, vagy felrobbantottam volna valamit. Ma már diszkrétebb korban élünk, legalábbis itt, Európában, és csak bámulunk az olyan dolgokon, mint a csengőfrász. Szabadon elmondhatjuk a véleményünket a világról anélkül, hogy valaki a baráti körünkben besúgna minket, hogy aztán egy ÁVÓ-s elvtárs kirugdossa a fogainkat valamelyik államvédelmis pincehelyiségben. Pedig ez a nagyszüleink világa. És húsba vágó elevenséggel mutatja ezt meg nekünk Tom Rob Smith regénye, melynek bár a története olyan meseszerű, mintha egy orosz kiadású Disney-produktum lenne, de legalább emlékeztet minket hervatag, de legalább látszatra igaz demokráciánk szépségeire!
Na, a filmváltozat még erre sem volt képes. Kettő és negyed óra. Ennyi ideje volt a rendezőnek, Daniel "hogyafrancbakaptammegeztamelót" Espinosa-nak, hogy átadjon valamit a könyv szerteágazó tartalmából, és sikerült PONT a lényeget kihagyni!
(Grab dat ass!)

A történet dióhéjban:
Van egy pszichopata állat, aki gyerekeket öl. Olyan amatőr, hogy egy teljesen inkompetens Tom Hardy is le tudja fülelni, de mivel Sztálin szerint a gyilkosság a nyugati életforma beteg hozadéka, az ügyeket eltusolják, és gagyi gyilkosunk tovább belezheti a tizenéves kisfiúkat. Van itt ez a nagyon gyéren felvázolt előéletű Lev nevű főszereplő, akit teljesen érthetetlen módon kipenderítenek a zsíros,  Állambiztonsági Minisztériumi állásából, és elküldenek egy Isten ülepe mögötti kis iparvárosba, hogy ott rendőrként tengesse tovább napjait. Amit kb 15 másodperc után abbahagy, és elkezd nyomozni a gyilkosságok ügyében. Innentől egy kisebb deportálástól eltekintve egyenes út vezet a győzelemig, összedolgozva a helyi rendőrfőnökkel (Aki elvileg fontos szereplő, de nem...) és a feleségével (Van neki, de minek? Olyan a drámájuk, mintha két üres konzervdobozt ütögetnének egymáshoz) pikk-pakk kinyomozzák a gyilkos kilétét, egyből megtalálják, és hála az égnek pont feltűnik Lev jellegtelen nemezise, hogy megölje, majd meghaljon egy kínos bunyóban. Vége.
És az a vicc, hogy nem csak én bagatellizálom el a dolgot, kb ilyen léptékkel halad a sztori. Értem én, hogy több mint 500 oldalt nehezen lehet filmre vinni, de ha a Bűn és Bűnhődés-t sikerült, akkor ezt is illene rendesen megcsinálni. Persze ahhoz kellett volna:
a.: Egy rendes forgatókönyv.
b.: Egy normális rendező.
c.: Egy pár dunakavicsnál nagyobb here, hogy be merjék vállalni a durva részek adaptálását.
(Hé könyök, kérsz egy Kinder tojást?)

Mert a könyvben vannak tényleg gyomorforgató részek, és nem olyanok, amiket csak úgy kivághatsz, mert a történet így például a történet végi nagy csavar teljes egészében kimaradt. Olyan dolgokat hagytak ki, amelyek nélkül a sztori élvezhetetlen, sőt, értelmetlen. Más dolgokat meg végtelenül leegyszerűsítettek. Volt, hogy 10 másodpercenként le kellett állítanom a filmet, mert csak egy hajszál választott el attól, hogy hagyjam az egészet a francba. Például! Lev és a felesége, Raisa épp egy marhavagonban utaznak a munkatábor felé, mikor...
-a könyvben: négy nagydarab sittes, akiket a megölésükkel bíztak meg, megindul feléjük az emberektől zsúfolt vonaton. Az egyiküknél kés van. Lev ki van ütve a kínvallatástól, Raisa pedig ébresztgeti. A martalócok odaérnek. Lev előnyt kovácsol abból, hogy magatehetetlennek hiszik, és egy megfelelő pillanatban támadásba lendül. Dulakodás, nyakba szúrt tőr, kinyomott szemek, elharapott torkok...stb. Két fogdmeg holtan hever a földön, a maradék kettő meghátrál. Hősünk elmagyarázza a többi fogolynak, hogy meg kell szökniük, és le kell leplezniük egy szörnyű gyilkost, aki gyerekeket öl országszerte. Szükség van a segítségükre, de még inkább a hallgatásukra, hogy időt nyerjenek majd az üldözőikkel szemben. Mindenki melléjük áll. Lev az egyik bajkeverő késével elkezdi kivájni a vonat padlódeszkáinak a fáját a szegek körül, hogy meglazíthassa azokat, majd kiemelje a lécet. A munka vége felé leejti a pengét, ami kicsúszik a deszkák közti résen és a vonat alatt landol. Kénytelen beletaposni az egyik halottállkapcsába, kitörni a metszőfogáét, és azzal vájni tovább a korhadt fát. Mikor sikeresen eltávolítják a palánkot, megnyílik a szabadulás útja, de Lev tudja, hogy épp ilyen esetekre helyeztek el számtalan kampót a vonat hátulján melyre a gyanútlan szökni vágyók fennakadhatnak. Így ledobálja a hullákat, majd Raisa-val befekszenek a testek takarásába, így a kampók nem ragadják el őket. Lev így is megsérül, de sikerül a tervük.
-a filmben: Jönnek a martalócok. Dulakodás, ami abból áll, hogy össze-vissza rángatják a kamerát. Látunk pár ütést, meg hogy Raisa karmolássza valakinek az arcát. Mikor megölik a támadókat, Lev elkezd kopogtatni a vonat ajtaján. Jön egy őr, akit hősünk egy laza mozdulattal leüt, majd oldalt leugranak a vonatról a fűbe, és vígan elsétálnak.
(Vodka martinit, felrázva, nem keverve...)

És ez jellemző az egész filmre! Elnézném, ha csak érdektelen töltelékjeleneteket nyirbálnának meg így, de ezek fontos kulcsmomentumok, a történet tetőpontjai, erre valami alkalmatlan gyökér kitalálja, hogy ezek nem kellenek, hagyjuk ki őket teljesen. Oké... nem várható el, hogy minden benne legyen az adaptációban. Lehetett volna jó film, ha legalább azokat a részeket, amiket meghagytak, jól kidolgozták volna. De neeem. A jelenetek nem alkotnak homogén egészet, nincs folytonosságuk. Több mint két és fél óra állt a készítők rendelkezésére, és a film siet! Kapkod. Tömény, mint a lepárolt juharszirup. És hihetetlen, de még így is marha unalmas.
Belezsúfolni mindent! - ez volt az irányelv. Híres színészeket, csomó statisztát, jó díszletet, zenét, pörgős történetet, mindent! Érted, a 44. gyermek akkora csúcsprodukció akart lenni, hogy leszerződtették Vincent Cassel-t, három rohadt jelenetre, melyekben összesen kb fél percet szerepel. És még ha lenne bármi jelentősége a karakterének, de nincs. A könyvben is csak egy háttérfigura, de itt gyakorlatilag annyira elvágták a történettől, annyira kiollózták a tartalmat körülötte, hogy fogalmad sincs, mi a szerepe az eseményekben. Valami vezető, aki kiad egy parancsot, aztán a film végén elviszik munkatáborba. Persze érezték, hogy ez így nem kerek, ezért odahazudtak valami intrikát, amire se ok, se magyarázat, csak "biztos 'vót valami összeesküvés itten!"-alapon elénk hánytak pár helyzetidegen mondatot.
(1000 forintos kérdés! Melyikük a beépített ügynök?)

Hazug, olcsó, lusta megoldások tömkelegéből építkezik a film. A "főgonosz" sorozatgyilkos karaktertelen, béna és messzemenőkig kiábrándító. A film alatt jó, ha ötször megszólal, akkor is csak gyerekeket csábít el a bélyeggyűjteményével. Nem bontották ki a hátterét, az indítékait, a főszereplőhöz fűződő viszonyát pedig egy az egyben kihagyták (kemény dolog 'vót az a Holodomor, csak épp így nincs köze a sztorihoz...). Lev lelki vívódása és morális libikókázása egy az egyben a kukában landolt, Raisa kémgyanús tevékenysége és a kettejük viszonya, a házasságuk le- és újraépülése, minden, de minden kimaradt! Vaszilij, Lev szerencsétlen ellenlábasa! Kisebbségi komplexusos, pszichopata állat, de akkor is szerencsétlen: a karaktere egyszerű, mint egy A4-es lapra felrajzolt pálcikaember, de még így is köröket ver a többiekre, akik olyanok, mintha egy retardált óvodás hajtogatta volna őket WC papírból! Brodsky! Egy rohadt mondatot tudtak a szájába adni a könyvben lévő mélyenszántó gondolatokból, aztán agyonlövették a francba. Lev karakterfejlődésének ez lett volna a sarokköve, Brodsky esete ingatta meg az állam igazságosságába vetett hitét, erre itt az egész ügynek semmi súlya sincs. Igazán felemelő. Ezek után mit gondoltok, milyen a cselekmény? Rohadtul érdektelen. Senkinek sincs semmilyen motivációja, az egész világ ingerszegény, szürke, és nem a jó értelemben. Azért mozognak az emberek, mert benne van a rohadt forgatókönyvben, de maguktól még szellenteni sem tudnának, hiszen ahhoz húsból és vérből kell lenni, nem pedig tintából. Tom Hardy egész tűrhető a vállalhatóan merev játékával, Noomi Rapace (Raisa) kifejezetten jó, Gary Oldman (rendőrfőnök-sama!) jelen volt, Vincent Cassel pedig köszöni a talált pénzt, de most már készülnie kell egy valódi filmszerepre. Á, de egyébként teljesen mindegy, hogyan muzsikáltak a színészek, ezt a forgatókönyvnek csúfolt, gőzölgő kupac excrementumot akkor se tudták volna eladni, ha aranyeret kapnak a nagy igyekezettől. Amit láthatóan nem tettek meg...
(,,-Besúgod a feleségedet, vagy mehetsz Szibériába wc-t pucolni.")

A 44. gyermek megbukik, mint történelmi dráma, mert nem mutatja be kellő mélységében a kommunista diktatúra lélektanát, mely eltapossa a szárba szökkenő moralitást, és elidegeníti az embereket nemcsak egymástól, de saját maguktól is. Így a végén csak annyi marad meg a nézőben, hogy teljesen mindegy, milyen kérges az orosz anyácska keze, a végén azért garantált a happy ending (fúj...). Megbukik, mint romantikus film, hiszen egy benzinkúton is jobban szikrázik a levegő, mint a két szerencsétlen főszereplő között. Megbukik, mint krimi, mert a nyomozás folyamata teljes egészében elmarad. Az nem nyomozás, hogy a rendőrfőnök bemegy az egy irattárba, kikér minden információt mindenről, aztán Levvel egy cigaretta elpippantása alatt "összebrainstormingolják" azt, amire a könyvben kb. 100 oldal kellett. És végül megbukik, mint akciófilm. Köszönjük meg a rendezőnek, de sokkal inkább a producereknek, hogy az egész család élvezheti ezt a szórakoztató gyerekfilmet. Még ki sem kell takarni a szemüket, mert úgysem mutatnak semmit abból az amúgy sem durva tartalomból, amit átengedtek a 16-os korhatárszűrőn.
Nyilván nagyon elfogult vagyok, és nem részesítem korrekt bánásmódban a filmet. Igaz. A könyv jobb volt. Mindig jobb a könyv. De nem ennyire. Ez a film nem említhető egy lapon az eredetivel. Éppen hogy csak megugorja az elégségest. És nem csak az én elfajzott ítéletem szerint. Azoknak sem tetszik, akik kihagyták Tom Rob Smith művét, legalábbis erre lehet következtetni az elégedetlenkedő kommentek tömkelegéből. Im not impressed!
Kerülni, kerülni, kerülni!

3/10

Kitahito

Megosztás:

Szólj Hozzá

    Blogger Hozzászólás
    Facebook Hozzászólás

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése