Lételem (Filmkritika)

Ma reggel kedvem támadt, és évek óta először belenéztem a horoszkópomba. Próbaképp felütöttem az egyik legnívósabb magyar hírlap, a Blikk online portálját, és megkerestem a rám vonatkozó részt:
,,Sok változáson van túl. Ami most megfeneklett, azt már nem is érdemes tovább erőltetni az életében. Egy másik dologban ma nagyot léphet előre. Azzal valóban érdemes foglalkoznia."

Basszus, milyen igaz! Ez egyszerűen elképesztő! Ebből a pontos és részletgazdag tanácsból sokat kamatoztathatok, de azért úgy éreztem ki kell kérnem egy másik orgánum véleményét is. Irány a Nők Lapja Café! Feltételezem, a csillagok azért nem annyira 'píszík, hogy külön üzenetet fogalmazzanak meg a nemeknek, így hát felütöttem a Vízöntő fület, ahol ez várt:

,,Olyan csavaros az észjárásod kedden, hogy azt szinte lehetetlen követni. Ez nem is lenne baj, ha mondjuk hadvezér lennél, akinek fontos, hogy ne találják ki a terveit. De te nem vagy hadvezér, és ráadásul azt várod el a párodtól, hogy találja ki a gondolatodat is. Ilyen csavaros észjárás mellett azonban ez nem fog menni a párodnak. Nincs mese, neked kell segítened őt, és neked kell megmondanod, hogy mikor mire gondolsz valójában." - Hülye égitestek! Nekem a hét minden napján csavaros az észjárásom, nem csak kedden. Most, hogy így belegondolok, nem is találkoztam olyan emberrel, aki mondjuk csütörtökön nagyon elvont, vasárnap viszont kifejezetten kétdimenziós gondolkodással rendelkezik. Biztos ez is olyan női dolog. Mellesleg ha az okos bolygók tudni akarják, igenis hadvezér vagyok. Tegnap este elfoglaltam az egész Európai kontinenst az AtWar nevű online, körökre osztott stratégiai játékban. Olyan csavaros volt az észjárásom, hogy az ellenségnek fogalma sem volt, milyen hadmozdulatokkal fogom szétzúzni a védelmi vonalait. Ráadásul hétfőn! Na jó, nyargaljunk át az Ezoworld-re, ők biztos jobban értenek ehhez:

,,Szűrd ki azokat akik csak érdekből közelednek és a vagyonod miatt szeretnek."- Ez már olyan hardcore horoszkóp, hogy még a nyelvtani szabályoktól is messze elgravitálja magát! A bolygók biztos nem fárasztják magukat azzal, hogy kijárják a 8 általánost. Mindegy, hát majd igyekezni fogok, hogy azt a pár nemlétező embert, akik a pénzem miatt szeretnek, kiszűrjem. Mindegy, próbáljuk meg a Velvet.hu-t:

,,A hűvösebb időszak közeledtével is érdemes odafigyelnie a táplálkozásra. Ameddig nem kívánja kimondottan a nehéz ételeket, nyugodtan tartózkodhat tőlük."...oké, tehát ez lenne a napi horoszkópom. Ma közeledik a hűvös időszak, és ma kéne tartózkodnom a nehéz ételektől (már ha nem kívánom kimondottan őket, mert akkor hajrá!), holnap már 'kétpofára zabálhatom az olajban tocsogó sült krumplit, a rántott húst, meg az ólomporral finoman meghintett zsíros kenyeret. Holnap talán már itt lesz a hűvös, szóval felesleges odafigyelnem a táplálkozásomra. Uránusz, pls! Ne adj ostoba étkezési tanácsokat! 
Kezdek elkeseredni. Ezek az égitestek nem tudnak se értelmesen, se konkrétan fogalmazni. Honnan fogom így megtudni, hogy mit kéne csinálnom a mai napon? De tudod mit? Támadt egy nagyon vad ötletem: irány vissza a Blikk.hu-ra, és nézzünk meg egy másik csillagjegyre vonatkozó horoszkópot! Hátha csak az én égitestem ilyen fogyatékos! Halak:

,,Nem ártana úrrá lennie a szertelenségén. Ha a tehetségét, szorgalmát némi rendszerességgel, türelemmel és pontossággal párosítja, akkor ön lehet az, aki a cégét előrelendíti."- A céget? A CÉGET? Mi van itt, a lelkem a vállalatot illeti meg? Olvassunk csak bele a többibe: ,,Lehet, hogy egyenesen a főnöke az illető, s akkor nyert ügye van." (Bak), ,,...nem fél a kemény munkától...", ,,...még a kollégái is lesik minden szavát.'' (Skorpió), ,,A főnöke számára...", ,,...átragad a kollégáira is." , ,,...éppen ön szokott lenni a munkahelyi hajcsár.".

Mi ez, a Munkaügyi központ oldala ezoKubrick-módra? Mindig munka, semmi móka, Kitahito 
unatkozik! Mindig munka, semmi móka, Kitahito unatkozik! Mindig munka, semmi 
móka, Kitahito unatkozik! Mindig munka, semmi móka, Kitahito unatkozik!
Mindig munka, semmi móka, Kitahito unatkozik! Mindig munka, 
semmi móka, Kitahito unatkozik! Mindig munka, 
semmi móka, Kitahito unatkozik! Mindig
munka, semmimóka, Kitahito 
unatkozik!
(Disc-man and Hobo-man.)

Oké, elég lesz a mára az őrületből, kritika-time! Kb. egy-két hete kerítettem sort a Battery, avagy Lételem című, low budget zombis filmre. Alapjáraton minden olyan alkotást megnézek, ami a témába vág. Annyira jó dolgokat ki lehet hozni egy élőhalottaktól hemzsegő poszt apokaliptikus világból, de általában a végeredmény nagyon gagyi szokott lenni: szánalmasan maszkírozott, nyilvánvalóan frissen szaggatott ruhákban járkáló statiszták, sikoltozó nők, sok rohanás, gépkarabélyokat lóbáló izomagyú katonák, gonosz tudósok...stb. A formula adott és régen bejáratott. Aki alacsony költségvetésű tinihorrort akar készíteni, és nem fárassza magát olyan apróságokkal, mint a kreativitás és a jó ízlés, akkor érdemes összekergetni valami amatőr stábot és belekezdeni a forgatásba, mert a tömegek zabálják az ilyen jellegű filmeket. Mondjuk az átlag 'mozibajáró bárhová beül, csak legyen sötét a teremben és áruljanak friss pattogatott kukoricát. Szóval úgy kezdtem neki ennek a darabnak, hogy biztos megint valami vacak lesz, amely elrabol másfél órát az életemből. Nos, szerencsére nem lett igazam.

És ezért Jeremy Gardner-nek kell köszönetet mondanom, aki ennek a gyöngyszemnek az írója, rendezője és (lényegében) főszereplője egy személyben. A Lételem (ezúttal okos lett a magyar fordítás) nem a sorsdöntő pillanatokra vagy az epikus végjátékra (pedig az utóbbi megkapja a felvezetést is...) koncentrál, nem akar magvas gondolatokat vagy világmegváltó, egész fajunkat felölelő igazságokat megfogalmazni, egyszerűen csak két átlagos alak történetét mutatja be. Papíron a történet nem nevezhető izgalmasnak. Ben és Mickey együtt utazgatnak az USA kies, vidéki tájain, időnként megállva pár napra. Teljesen különböző személyiségek, akiket egyedül a baseballos múltjuk és a magánytól való félelem tart egymás közelében. Ben (Jeremy Gardner) egy talpraesettebb, szakállas fazon, aki látszólag nemtörődöm könnyedséggel mozog ebben az új, világvégi közegben. Hezitálás nélkül öli az élőhalottakat, vadászik, ellátmányt keres, és mindenekelőtt vezeti Mickey-t (Adam Cronheim), aki meglehetősen életképtelen, mimózalelkű alak benyomását kelti, de igazából csak nem tud és nem is akar alkalmazkodni. Egész nap a discmanjét hallgatja, kínosan kerüli a zombikkal való konfliktust, és visszavágyódik a régi élet nyújtotta kényelembe.
(Poszt-apokaliptikus horgászparadicsom.)

Hőseink kocsikban, sátrakban és elhagyott tanyákon, weekend házakban alszanak, és amikor épp nem valami banális hülyeséggel igyekeznek elütni a fölös idejüket, akkor esetleg sort kerítenek arra, hogy foglalkozzanak a körülöttük zajló zombiapokalipszissel is. Nem tudni, hogy pontosan miként kerültek össze, vagy mi történt velük a kataklizma kezdeti időszakában, csak pár elejtett megjegyzés alapján következtethetünk a korábbi eseményekre, és ez nagyon jól van így. Nincs az az érzése az embernek, hogy a szereplők csak a nézők kedvéért elevenítenek fel indokolatlan részletességgel dolgokat. Ha épp úgy kívánja a helyzet, visszautalnak a régi tragédiákra, de csak említési szinten, hiszen mindketten tudják, hogy miről van szó, és nem fogják azt csak a te kedvedért bővebben kifejteni. Így az egész zombis road movie kap egy nagyon személyes, nagyon közvetlen és hiteles ízt. Az sem számít, hogy gyakorlatilag nem történik semmi, és élőhalottakat is csak elvétve látni, hiszen csupán biológiai kellékei a világnak. Ben szemszöge érezteti, hogy a velük való bármilyen interakció (legyen az akár a megölésük is) teljesen természetes eleme a napi rutinnak. És már régóta az. Agyonverni egy zombit nem jelent nagyobb ügyet, mint lerugdosni a havat bakancsunk talpáról a bejárati ajtó előtt. Apró kellemetlenség, melyet az ember szinte észrevétlenül végez el. Ez a rutinosság mutatja, hogy mennyire fásult az az archetípus, melyet Ben karaktere képvisel. Mickey persze más lapra tartozik. Ő még érzékeli az egész helyzet abszurditását, és hol gyerekes daccal, hol teljes befelé fordulással lázad ellene. Utuk során véletlenül sikerül rádión kapcsolatba lépniük egy szervezettebb közösséggel, akik érthető módon elzárkóznak a velük való találkozástól. Több sikertelen próbálkozás után úgy tűnik, fel kéne adni. De Mickey-ben fellángol a remény, és fantáziavilága álomképein lovagolva belehajszolja magát és társát egy olyan helyzetbe, amiből egyikük sem jöhet ki jól...
(-Kérsz egy harit...?)

A két főszereplő viszonya korán sem felhőtlen, ugyanis míg bár Ben mindennél előbbre tartja a túlélést, mégis jól szórakozik, addig Mickey... nos, nyűgösködik és szenveleg. A film középpontjában (már ha van ilyen) az őket összekötő barátság áll, és a dilemma, hogy meg lehet-e maradni embernek egy olyan közegben, mely minden emberi értéket, valamint a kapcsolatteremtésre való vágyat gyengeségként definiál, és kegyetlenül megtorol. Mickey egész film alatt keresi a visszautat a múltba, míg Ben igyekszik a jelenbe menekülni előle. És ez az út szükségszerűen tragédiához vezetett. De nem lelőve az utolsó kb. negyed óra csavarjait, kanyarodjunk vissza a két férfi barátságához. A külsőségek ellenére úgy gondolom, hogy Ben-nek sokkal nagyobb szüksége volt Mickey-re, mint fordítva. Mickey volt a horgony, amely laza láncával a humánum partjai közelében tartotta őt, és erre nagyon nagy szükség volt. A Lételem amiatt tud igazán erős, és talán egyedülállóan mély tartalommal rendelkező film lenni a témában, mert tisztán a karakterdrámára támaszkodik, és úgy járja körül az emberi lét lényegének meglehetősen bonyolult kérdéskörét, hogy nem is foglalkozik vele, hangozzék bármekkora ellentmondásnak.
(-Kinek a kezében van az íj, Mickey? Kiében?)

A színészi játék nagyszerű, de nem is lehetne másmilyen, hiszen ez került a néző fókuszpontjába, és ennek kellett elvinnie a hátán a filmet. Ha nem lenne elcsépelt kifejezés, akkor az "eszköztelen" jelzőt használnám. A klasszikus értelemben sem Jeremy Gardner, sem Adam Cronheim nem színészkedik, bár az előbbi kicsit jobban nem. Megkapó ez a hetyke természetesség, pláne amatőröktől, akiknek elvileg feszengeniük kellene a kamerák előtt. Rég nem volt ekkora súlya annak, hogy egy karakter szótlanul meredt maga elé, vagy részegen dülöngélt itallal a kezében. Az a pár perc, mikor Ben bepiálva táncol, számomra talán a legerősebb jelenete volt a Battery-nek: a zene dogma filmekhez hasonló hiánya csak még több erőt kölcsönzött az amúgy is autentikus hangzású Anthem of the already defeated-nek, és az az éles váltás, ahogy a szinte dokumentarista kamerázásmód egy pillanat alatt videoklipes vágásokkal gazdagodik...
Nos, kicsit talán elragadtattam magam, de a végeredmény tényleg elementáris.
(Közönséges túlélők...)

Meglepő módon nem érződik a filmen, hogy csupán nevetséges 6000 (!) dollárból hozták össze. Simán veri bármelyik komoly költségvetésű alkotást a témában, bár itt ugye nem kapunk drága, digitális robbanásokat meg CGI szörnyeket. Kevés a vágás, a karakterek sokszor hosszú percekig mozognak egy fix pontra állított kamera előtt, mégis (sőt talán épp ezért) megvan az egész produkciónak az a kézi kamerás "true story" hangulata. Ami csoda, mert sehol sem írták ki, hogy a felvételt egy kazettán találták az erdőben, és sokáig nem került nyilvánosságra, de most...blablabla. Utálom, mikor ahelyett, hogy indirekt módszerekkel elérnék, hogy az ember elhiggye, valóban eredeti felvételeket lát, egyszerűen a pofádba vágnak pár sor szöveget. Szerencsére itt ezt jól oldották meg, pedig valószínűleg nem is foglalkoztak különösebben a dologgal.
Persze a történet jellegéből és az alacsony költségvetésből adódóan megvan a filmnek az a nagy hibája, hogy ha nem tudsz ráhangolódni az események lassú folyására, akkor unatkozni fogsz. A Battery a feeling-ről szól, épp ezért kell egy bizonyos hangulat (és talán napszak...), hogy be tudd fogadni. Ha csak leülsz elé nézni arra számítva, hogy megint egy kiadós gore-szagú darálást fogsz kapni, nos... nem sok esélyed lesz a szórakozásra. Egy Másnaposok-ból szalajtott szakállas törpe és egy Johnny Depp-utánzat fárasztóan vontatott bandukolása nem éppen az a moziélmény, amitől túlpörög majd az adrenalin a véredben, de néha ilyen is kell. A Halálos Iramban 18. része után ideális választás lehet, ha el akarod lazítani az idegeidet, és egy kicsit elgondolkodni a kommersz poszt-apokaliptikus brand kevésbé szerepeltetett aspektusain. Igazán jól sikerült darab!

7/10

Kitahito

Megosztás:

Szólj Hozzá

    Blogger Hozzászólás
    Facebook Hozzászólás

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése