Tengerek Démona (Blogkritika)

Úgy gondolom, hogy amennyiben a világ megismerhető, ha megérthetünk legalább egy kis szeletet a komplex rendszeréből, akkor négy úton tehetjük azt meg, melyeknek egyidőben kell haladni. A közérthetőség kedvéért próbáljuk meg hívószavakkal beskatulyázni ezeket az utakat. Címkézzük fel őket! Az első út a Blikk.hu, nevén nevezve a bulvár. Itt az ember a történések kirakatát láthatja, a zeitgeist tömegembereknek láttatott posványos felszínét. Ez a létezésnek az a ragyogó, árnyalatoktól mentes oldala, melyet a legegyszerűbb be- és elfogadni. A második út a kegyetlen valóságon át vezet: legyen ez mondjuk a Bestgore nevű oldal, ahol cenzúrázatlanul ontják ránk mindazt a mocskot, ami az emberi elme sötétjéből felgyűrűzik a valóságba. Gyilkosságok, genocídium, nemi erőszak, fanatizmus és gyűlölet a maga vérmocskos valóságában, lecsupaszítva minden mögöttes tartalomtól. A harmadik út a könyvekben keresendő. Nem egy könyvben, mert soha nem íródott még olyen könyv, mely le tudta volna írni a mindenséget a maga teljességében. Azt csak állítani lehet, de megvalósítani nem. Ideákat kell keresnünk, magyarázatokat, melyeket magunkban ütköztetünk, csiszolunk egymáson addig, míg végül már csak homok marad belőlük. És mikor úgy érezzük, megtaláltuk a választ, akkor kell elkezdeni egy újabb könyvet. A negyedik és egyben utolsó út az ablakon túl vár minket. A saját, személyes tapasztalat útja adja meg azt az apró, de nélkülözhetetlen elemet, mely nélkül a többi három sekélyességbe, mizantrópiába és az önmagáért való intellektus állapotába süllyedne.
De hiába járunk jó nyomon, ha nem rendelkezünk két alapvető képességgel: a kritikai látásmóddal, és az általános szkepticizmussal. Az egyik a kard, a másik pedig a pajzs az ismeretlennek nekivágó utazó kezében, nélkülük az út pora sárrá dagad a talpad alatt, és megrekedsz egy ponton. Nem az én tisztem megfenni és kifényesíteni őket, de úgy gondolom az igazság felé tántorgó léleknek minden segítségre szüksége lehet ebben a ragyogó, 4 sávos autópályákkal kikövezett XXI. században...

Szóval a mai nap Lusie K. Grotte fantasy blogját (mely egyébként a Tengerek Démona címet viseli) kísérlem meg korrekt és elfogulatlan elbírálásban részesíteni. A sok olcsó tinisztárról meg felfuttatott bájgúnárról írt fanfiction után kicsit furcsa ismét olyan történeteket boncolgatni, melynek... nos, van története. Úgy néz ki sikerült teljesen leamortizálni az elvárásaimat. Tessék, már annak is hajlandó vagyok örülni, ha nem repkedő vámpírpopsztárokról kell olvasnom. Angyalok serege kísérje a mennybe azt, aki kitalálta ezt a középszerűségben tobzódó bugyuta műfajt. Mondjuk egy előnye van: a silány alapkoncepció megmutatja az igazi tehetségeket. Hiszen aki képes szenvelgő tizenévesekről úgy írni, hogy attól ne kapj késztetést kóser metszést végezni magadon, az tényleg megérdemel minden dicséretet. De ne kalandozzunk el. We have some work to do!

Kezdjük a kinézetnél. Csak röviden, a "ne kalandozzunk el"-jegyében. Már csak azért is, mert maga a design külsős fél munkája. Na nem mintha olyan bámulatos munka lenne, de bőven belefér az "elmegy" kategóriába. A fejléc nekem nem kifejezetten jött be. Nincs vele különösebben nagy probléma, de ha ránézek, úgy érzem, mintha a készítője bő kézzel adta volna rá a kontrasztot és az élesítést. Túl sötét, túl karcos, nincsen benne az a lágyság, amit maga a kép megindokolna, és igazából az oldal egészével sem harmonizál: a legfölső modul és bejegyzés zöldes háttere is több helyen is kitakarja, ami nem kifejezetten dekoratív. Az oldal egyébként könnyen áttekinthető, jól olvasható, viszonylag összeszedett a maga egyszerűségében. Menüpontok terén megkapjuk a megszokott opciókat (Főoldal, melyre kattintva visszajuthatunk... a főoldalra, bármily hihetetlen; a Fejezetek alatt megtaláljuk az eddig kikerült 8 bejegyzést szép katonás rendben...stb), de kapunk olyan nyalánkságokat is, mint a Karakterrajzok, a Térkép a világhoz és a Szószedet. Az elsőben három egész tűrhető grafikát találunk (bár Helénának kicsit nagy a lábfeje...), a másodikban egy nem túl részletgazdag, de legalább létező térképet, mí a harmadik egy mankó, nehogy elvesszünk az írónő által kitalált kifejezések és nevezékek dzsindzsás tarkított rengetegében. A segítség indokolt, és szükség is lesz rá, ha élvezni akarjuk a történetet.
Általában megelégednék ennyivel, de Lusie K. Grotte megírta az egyik legfrappánsabb figyelmeztetést, amit egy szellemi alkotásait féltő művész összehozhat. ,,FIGYELMEZTETÉS A történet teljes mértékben saját agyszülemény. Amennyiben lopod, számolnod kell azzal, hogy éjjelente nézni foglak, miközben alszol!" - bár nyelvtanilag nem teljesen korrekt, a mondanivalóját tekintve teljesen az, szóval tessék megszívlelni!

Na de hagyjuk a külsőségeket, és beszéljünk a történetről! A Tengerek Démona egy kissé nehezen körülhatárolható mű. Olyan, mintha a fantasy-t keresztezték volna egy enyhén romantikus kalózregénnyel, és mindezt megfűszerezték volna egy kevés görög mitológiával. Nekem már az első fejezetben megtetszett ez a furcsa, karibi térséget megidéző hangulat. Aranyló, homokos tengerpart, pálmafák, végtelen kék tenger, tűző nap, mely alatt többárbocos vitorlások vívják kegyetlen harcukat. Kora gyermekkorom romantikus olvasmányai keltek életre a lelki szemeim előtt, de sajnos ugyan ilyen gyorsan vissza is hanyatlottak a sírjaikba. De haladjunk sorban...
A sztori egy Heléna nevű átvonzott és fogvatartójából lett társának, Smis-nek, a Dörgetegnek a történetét meséli el. Meglehetősen gyorsan belecsapunk az események középpontjába: már az első fejezetben egy lecsendülőfélben lévő harcból ok nélkül elmenekülő kapitány és csinos utasának útját követhetjük nyomon, ahogy kiúsznak valami nevenincs szigetre, és rövid párbeszéd után konfrontálódnak egy Neorth nevű emberrel. Heléna többször gazdát cserél, míg végül az eredeti "tulajdonosánál" állapodik meg, aki legalább csak eladni akarja, nem megerőszakolni. Heléna elég hamar rájön, hogy nem álmodik, és pillanatokon belül egy árverésen találja magát, ahol mindenféle martalócok licitálnak a szüzességére. Mikor végre gazdára lelne, Smis valamiért inkább mégsem akarja elfogadni azt a kisebb vagyont, amit kínáltak a lányért, helyette fegyvert ránt, és megkezdődik a katapultozás, meg a rohangálás Heléna után. Innentől már csak futólag olvastam bele a fejezetekbe, nagyjából kikörvonalazódott, hogy mit is kéne írnom.

A Tengerek Démona fő problémája az, hogy nincs kellő részletességgel megfestve a világa. A környezet érdekes, és újszerűnek hat (ötleteket kölcsönvenni innen-onnan sosem szégyen, csak jól kell tálalni őket...), és pont ezért az olvasónak nagyobb igénye van rá, hogy megismerje. Nem hinném, hogy Lusie K. Grotte fantáziájával van a gond, hiszen az eddig is jól működött, egyszerűen csak nem akar, nem mer, vagy nem tud kielégítő leírásokat adni. Az összkép így nagyon vázlatos, és felemás lesz: helyenként, mikor például a ruházatot, vagy egyes férfiak testének részleteit kell bővebben bemutatni, akkor színt és mélységet kapnak egyes részek, de az ilyen fókuszpontokat körül még fehér a vászon, és tussal húzott kontúrvonalak alkotják nemcsak a díszletet, de a benne mozgó kevésbé központi alakokat is. Ha rá kéne mutatnom valamire, hogy mi miatt csúszik le az amúgy kifejezetten jó történet a "khm... jó"-kategóriába, akkor ez a kidolgozatlanság lenne az. De ezen kívül is vannak kisebb problémák. Érdemes egyből a fogalmazásmód időnként tapasztalható, és amúgy teljesen indokolatlan és érthetetlen leromlásával. Érezhető Lusie K. Grotte olvasottsága, ami általában elég egy fantasy történet szövegének hiteles megfogalmazásához, de időnként átüt a sorokon a tapasztalatlanság, vagy nevezzem inkább könnyelműségnek? Mindenesetre mivel egy külső szemszögből írja le az helyzeteket, semmi sem indokolja az olyan, korszaktól idegen szóhasználatot, melyet a következő idézetekben láthatunk:
,,Körülbelül két méter magas lehetett, és nem olyan cingár alkat, mint a nagyon magas emberek általában, hanem hatalmas, robosztus, dagadó izmokkal, akár egy híres pankrátor. Magasságban modell, szélességre pankrátor '' - pankrátor? ...komolyan?
,,Még azt is látta, hogy a sötéthajú görög isten milyen mély levegőt vett." - se nem görög, se nem isten.
,,-Eszeltél már neki ki valamit? " - Ilyen alapon lehetett volna "Kieszeltél már ki neki valamit ki?" is.
,,-Hamar túl akarok tenni rajta. " - hamar túl akarok adni rajta, vagy hamar túl akarok lenni a dolgon...
,,Dupont elérte a sziget legvégét, mégsem tűnt sokkal kisebbnek, mint előtte." - mekkora ez a sziget? Csoda, hogy ráfért egy emelvény...
,,Valami állat bundájából készült nadrágot hordott, a fényéből és a sűrű, katonásan álló sörtékből ítélve talán lóé lehetett." - A lovaknak nincs bundája.
Jót mosolyogtam ezeken a sutaságokon, de őszintén szólva megbocsáthatóak. Nem sok helyen fordulnak elő, és akkor sem túlságosan zavaróak, viszont nem ártana a komolyanvehetőség érdekében kijavítani őket.

Az események majdnem minden helyen kellő alapossággal vannak megírva, így az olvasó jól látja, hogy mi történik... csak azt nem, hogy hol. Emiatt nagyon nehéz helyzetben vagyok az értékelésemmel, hiszen azok az elemek, melyek kidolgozásra kerültek (például maga a történet, a karakterek, vagy épp a párbeszédek), azok szinte kivétel nélkül rendben vannak, és átlagon felüliek. Viszont ami kimaradt, az nagyon hiányzik, és ez a kettősség nagyon rányomja a bélyegét a sztori élvezhetőségére. Alapvetően az a baj, hogy a fantasy környezet, melyet Lusie kitalált, sokkal hosszabb fejezeteket igényelne. Lassabb tempó, több leírás, autentikusabb fogalmazásmód... ez lenne a javaslatom. Nem kell folyamatosan történnie valaminek, álljunk meg egy-két bekezdés erejéig körbenézni, hogy hol is vagyunk.

Még egy apróság, amit meg szeretnék jegyezni: ha a történetet egy olyan környezetbe helyezzük, mely mai szemmel kegyetlennek, vadnak és civilizálatlannak tűnhet, akkor ne úgy dolgozzuk azt ki, mintha a Karib-tenger kalózai-t akarnánk újraírni. Alapjáraton semmi bajom a young adult műfajjal, de ki nem állhatom, mikor beletolakszik más műfajokba, és a saját hormonszagú, rózsaszín szemüvegén keresztül kezdi nézni azt, amit ott talál. Felőlem jöhet az átlagos lány főszereplő, a romantika, jöhet a kötelező szerelmi C vámpírokkal meg éhezőkkel a Bátrak főhadiszállásán, de könyörgök, legyenek az események életszagúak. Ez nem feltétlenül csak a mostani blognak szól, de a Tengerek Démona is szenvedni látszik ettől a gyermekbetegségtől. Olyan kicsit, mintha minden egy előre megszabott forgatókönyv szerint zajlana: statiszták barról, kalózkapitány jobbról, hátára kapja a lányt, átfutnak a színpad túloldalára, belép egy másik kalóz, kardozás, szájkarate...stb. Egyrészt túl gyors minden, másrészt túlságosan... sínpályán halad minden. Nem érzem benne a spontaneitást, a helyzetek valódiságát, vagy a veszély lehetőségét. Nem érzem, hogy bárkinek a sorsa eldőlne abban a pillanatban, ha ez érthető. Ezen is finomítani kéne egy picit.
Összességében Lusie K. Grotte blogja egész korrekt munka, de messze nem olyan élvezetes, amilyen lehetne. A jó hír, hogy a hibái viszonylag könnyen korrigálhatóak. Úgy gondolom megéri rááldozni azt a pár plusz órát. Remélem, hogy sikerül sort keríteni rá

Kitahito

Megosztás:

Szólj Hozzá

    Blogger Hozzászólás
    Facebook Hozzászólás

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése