A légy (Filmkritika)

Beszéljünk kicsit a dohányzásról! A dohányzás rossz, gyerekek, ne dohányozzatok, értem?! Én sose próbáltam, és tudom, hogy semmi jó nincs benne! End of story.
Örülnék, ha ezt mondhatnám, de valójában a dohányzás menő dolog. Van az egész metódusában valami tragikusság, egy jobb fajta szenvelgés, még akkor is, ha már rutinszerűen űzöd. Az utóbbi hónapok során sikerült kialakítanom egy enyhébb nikotinfüggőséget. Napi 3-4 szál, de az töretlenül (Kill yo'self, noob!). Amikor rágyújtottam, mondjuk írás közben, vagy a teraszon ülve, mindig eszembe jutott, hogy ez most milyen jó vágókép lenne egy rólam készült film zenés átvezetőjében. Kitahito csodálatos élete. "Vajon hányan maszturbálnak ebben a pillanatban egy facebook ismerősük fényképére?" - majd belenézek a kamerába, és azt mondom: ki a faszt érdekel? Csakhogy a valóságnak megvan az a kellemetlen tulajdonsága, hogy kifejezetten ritkán ad lehetőséget a saját történetünkből való kiszólogatásra. Cigizni ettől függetlenül vagányság, még akkor is, ha senki sem látja, viszont társaságban egyfajta sorsközösséget jelent, hisz a társadalom nemdohányzó tagjai egyformán diszkriminálnak mindannyitokat. Alapvetően elmondható, hogy a dohányosok általában érdekesebb emberek, vagy legalábbis annak tűnnek, amíg dohányoznak. De ez mindegy is, hisz figyelned sem kell rájuk, elég elmélyülten pöfékelve a távolba meredned. A cigaretta még a bambulást is valami sikk, art-noire aktussá tudja nemesíteni. És ha ennek nincs semmi értelme, az azért lehet, mert tényleg nincs, de ettől függetlenül még igaz marad. Dohányozni annyi, mint aktívan nem csinálni semmit. Közben persze undok fekete ragacs rakódik le a tüdődben, ami azért egy idő után gondot fog okozni, ám ezzel ráérünk majd 60 év körül foglalkozni, amikor úgyis minden szervünk felmondja a szolgálatot. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy rohanjatok a legközelebbi Nemzeti Tüdőrákboltba, de nem szabad elhazudni a dolog előnyeit sem. Legyünk objektívek! A lassú önpusztításnak van egyfajta romantikus bája. Mindenki szereti magát tragikus hősnek látni. Kedvelt imázs ez, és ehhez ideális kellék lehet a cigi, persze fontos, hogy kellő természetességgel szívjuk az arcunkba a dohányfüstöt. Senki sem szereti a megjátszós kültelki nonkonformistákat, akik cigivel a kezükben körüludvarolják Modigliani-t! És akkor még meg sem említettem a dohány kedvező hatásait az idegekre. A társasági drukk és a neurotikus szorongás ha nem is legyőzhető, de erősen mérsékelhető vele. Ráadásul egyből nagyvonalú gentleman (vagy gentlegirl) lehetsz, ha megkínálsz valakit egy cigivel.

Már ebből is látszik, hogy az injekciós tűvel intravénásan a véráramba juttatható narkotikumok után ez a második legjobb dolog a világon, amit még ruhában és közterületen is gyakorolhatsz. Ennek ellenére felhagytam vele, mert túl öreg vagyok már ahhoz, hogy új, drága, halálos kimenetelű függőségeket vegyek magamra, és bármennyire is hízelgő a gondolat, hogy a saját filmem főszereplője legyek, megemlékszek azzal, hogy statisztaként pár pillanat erejéig feltűnjek másokéban. És ha ennek nincs semmi értelme, az azért lehet, mert tényleg nincs, de ettől függetlenül még igaz marad. A dohányzás rossz, gyerekek, ne dohányozzatok! Én próbáltam, és tudom, hogy semmi jó nincs benne! End of story.
 (Mégsem egy "50 láb magas nő támadása", de azért megjárja...)

Úgy döntöttem, ma retro napot tartunk. Ennek jegyében foglalkozzunk az 1986-os A légy c. David Cronenberg filmmel. Ha van valami, amihez Cronenberg igazán ért, az a zsigeri szintű undor kiváltása. Persze meghatározhatnánk a munkásságát a Cosmopolis-on, vagy a Gyilkos ígéretek-en keresztül is, de úgy gondolom a horrornak ez a nagyon sajátságos válfaja sokkal közelebb áll hozzá. Itt három filmet érdemes megemlítenünk, melyek sarokköveit képezik az életművének: az eXistenZ témája valóságvesztés másik valóság(ok) által; a Meztelen ebéd az énen keresztüli valóságvesztést járja körül; míg A légy az anyagi test valóságán keresztüli énvesztéssel foglalkozik. Vagyis az elsőben objektív valóságok ütköznek össze, a másodikban a tudatalatti belső valósága falja fel a külsőt, míg a harmadikban a külső objektív valóság zúzza össze a belsőt. Kicsit nyakatekert magyarázat, de a lényeg, hogy a szubjektum, vagyis az ember mindháromban elveszett, szenvedő alanya olyan folyamatoknak és törvényszerűségeknek, melyeket nem ért. Cronenberg pontosan tudja (vagy ha nem, akkor kiemelkedően intuitív...), hogy az igazi horrornak az ismeretlenből kell erednie. A bizonytalanságból, hogy valami olyasmivel állunk szemben, melynek sem a természetét, sem a működési elvét nem értjük. Amint kiismered a fenyegetést, egyből elveszíti a komolyságát. Vegyük például a szellemtörténeteket! Az Átok amiatt tudott félelmetes lenni, mert sem a hőseinknek, sem a nézőnek nem lehetett fogalma arról, hogy miért halnak meg az emberek, és hogy milyen módszerrel lehetne megállítani a szellemet. Ezzel szemben ott van a viszonylag friss Annabelle, ahol paranormális nyomozással meg ördögűzéssel le lehet kezelni a túlvilági fenyegetést, vagy mondjuk a Paranormal Activity filmsorozat, melyben a játékidő 90%-a elmegy arra, hogy egyáltalán tudatosodjon a a szellem jelenléte. Arról nem is beszélve, hogy ott vannak még a horror műfajt a sör-virsli színvonalra lealjasító ijesztgetős vagy vérbő tucatfilmek, ahol képernyőbe üvöltő álarcos idiótáktól, meg digitális paradicsomszósztól kéne félni.
(Magyaráz a wannabe Einstein, de minek?)

Ahhoz, hogy jó horrorfilmet tudj csinálni, ismerned kell az emberi természetet. Lehet, hogy az elmúlt 50-60 év magasra srófolta az ingerküszöbünket, de az ember alapvető félelmei, melyek generációk ezreinek kollektív tapasztalása kódolt belénk, nem változtak meg. Az igazi horror ezekhez az elemi félelmekhez, fóbiákhoz, ösztönös viszolygásokhoz nyúl vissza, épp ezért kortalan. A suspense, és a jól adagolt feszültség nem cserélhető fel speciális effektekre, meg egy csapat tininek beállított harminc éves színészre, akik a forgatókönyvírás szabályainak megfelelő sorrendben haláloznak el. Cronenberg horrorja alapvetően organikus jellegű. Mindig van valami nagyon biológiai eredete a képernyőn látható szörnyűségeknek, de nem ragad meg itt, mint ahogy a lélektelen darabolós erőszakpornók teszik. Nála a HÚS csak ugródeszka ahhoz, hogy az elevenünkben vájkálhasson.
A légy (remake) egy fiatal tudós, Seth Brundle (Jeff Goldblum) történetét követi nyomon, aki feltalál egy gépet (a magyar fordítók telehasnak nevezték el, de ezt inkább hanyagoljuk...), mely képes atomjaira bontani a tárgyakat, majd máshol összerakni őket. Nem véletlen a szóválasztás, hiszen a gép eddig csak élettelen dolgokat tudott teleportálni, a szerves anyagokat... nem érti. Mondjuk úgy, kissé szeszélyes módon rakja össze őket, mint ahogy később a kifordított majom példája is megmutatja nekünk. Szóval a találmány még nem tökéletes, de megvan benne a potenciál, hogy megváltoztassa a világot. Seth (ki tudja miért) a film legelején ellátogat egy kiállításra, ahol megismerkedik a csinos, és szakmailag tökéletesen inkompetens újságírónővel, Veronica Quaife-fal (Geena Davis), akit némi kínos/kelletlen csevej után, ismételten csak ismeretlen okokból meginvitál a lakás-laborjába. Mivel a hölgy egy nagy pé... mármint szenzációt szimatol, vele tart, és így megláthatja a világ első teleportálógépét, ráadásul működés közben. 
(Na... megérkezett a Végrehajtó!)

A demonstrációra Veronica harisnyáját használják fel, mert mint tudjuk, a professzionális újságírás megköveteli, hogy teljesen indokolatlan módon levedd az intim ruhadarabjaidat. Közben Seth, megint csak tisztázatlan indíttatásból mindent elfecseg Veronicának az egyébként titkos, és a nyilvánosság kutató szemétől féltve őrzött projektről, majd rendkívül meglepődik, hogy az újságírónő egy magára valamit is adó újságíróhoz méltó módon le akarja hozni a sztorit. Gondolom mr. Brundle nem számolt ezzel az alacsony valószínűségű eshetőséggel. Én már vártam, hogy hősünk agyonveri a lányt, megőrizve ezzel a találmánya titkát, de erre sajnos nem kerül sor, és Veronica másnap elújságolja a nagy fogást a kifejezetten bunkó, unszimpatikus, és teljességgel azonosulhatatlan főnökének, Stathis Borans-nak, aki értelemszerűen azt hiszi, hogy a csajt jól átverték valami bűvészmutatvánnyal, és mivel ezzel megalapozta a kettejük közötti bizalmi viszonyt (mely nyilván korábban is hasonlóan rózsás volt...), megpróbálja egy kis szexuális kalandba édesgetni a lányt, aki meglepő módon elzárkózik ettől. A patthelyzetet feloldandó megjelenik Seth, hogy meggyőzze kiszemeltjét: legalább addig tartsa vissza a cikk megjelenését, amíg tökéletesíti a gépét, és akkor akár egy könyvet is írhat róla "Hogyan tettem szét a lábam a híres feltalálónak" címmel. Veronicának tetszik az ötlet, és miközben Seth majmokat fordít ki a gépével (na jó, egy túléli, hurrá!), teljesen beleszeret a férfiba, és az agonizáló állatok látványától begerjedve vad szeretkezésbe kezdenek, melynek során a '90-es évek korszellemének megfelelően Seth ráfekszik Veronicára, majd mozdulatlanul vár a vágó segítségére. 
(Gyere Jane, megmutatom bunkómat barlangba!)

Sajnos ez a mély és harmonikus érdekkapcsolat zátonyra fut, mikor a kimondhatatlan nevű Stathis Borans megszimatolja, hogy szíve választottját Goldblum boldogítja. A felszarvazott férfi megteszi a leglogikusabb lépést, amit ilyenkor lehet, tehát kiadatja Veronica cikkét a teleportálógépről, melynek bár meglepő módon semmiféle visszhangja sincs, és a történet hátralévő részében fel sem merül többet, arra azért jó, hogy indokolatlan féltékenységbe kergesse Seth-et (a csajom elment konfrontálódni Borans-sal a kiadott cikk miatt, biztos félrekúr a ribanc!), aki lerészegedik, és magán is kipróbálja a teleportálót. Minden jól menne, azonban a kamrába berepül egy légy, melyet a gép a ügyesen egybeolvaszt Seth-tel. Azt hihetnénk, hogy emiatt szárnyai nőnek, kitinpáncél borítja be a testét, és elkezd székletet enni, de csak erős lesz és kanos, hisz tudjuk, a legyek erősek és kanosak (watch out, 'spuderman!). Persze a hátán lévő sebből (amit egy pihe-puha ágyon felejtett chip (!) okozott) elkezdenek szőrszálak nőni, de ez már mellékes. Veronica eleinte örül a változásnak, hisz Seth libidója látványosan megugrik, de később, mikor elkezd rohadni az arca, és szétbokszolja az ajtófélfát, már nem annyira, ezért elhagyja. Gondolom az sem segíti elő a helyzet békés lecsengését, hogy Seth megpróbálta őt is átteleportálni, meg kozmikus ezo-baromságokról monologizált. Apró tipp azoknak, akik társaságban kívánják megnézni ezt a filmművészeti remeket: készítsetek be pár üveg töményet, és minden alkalommal, amikor Jeff Goldblum kimondja a HÚS szót, igyatok egy meg felessel! Garantálom, hogy a negyvenedik perc tájékán már nemhogy újratölteni, de beszélni sem fogtok tudni...
(Nem is értem, miért nem kapott Oscar-t...)

Szóval Veronica lelép, Seth pedig fogja a hatalmas, kékeres... önbizalmát, és lemegy a közeli késdobálóba asszonyt fogni magának. Természetesen egyből belekötnek a helyi kemény arcok, akikkel a bárpultot támasztó leharcolt szőke luvnya kegyeiért kiáll egy szkanderpárbajra. Hála a légy DNS-nek, hősünk győz, sőt olyannyira győz, hogy ellenfelének nyílt törése lesz, és üvöltő-nyöszörgő húskupaccá degradálódik. Mivel ez mindennapos dolog errefelé, a csaj mindenféle teketóriázás nélkül Goldblum-mal tart, és bár megjegyzi, hogy még fiatal az est, és elmehetnének valahová, a plot elleni gyenge ellenállását elvágja a vágó, így a következő jeleneteben már a taxiban ülnek, útban a labor és a vad szexuális aktusok felé. Megtörténik, aminek meg kell történnie, majd másnap reggel Seth már majdnem betuszkolná a csajt az übermensch-gépbe, mikor feltűnik a színésznők gyöngye, és elrontja az egészet. A csaj lelép, Veronica pedig megpróbál Seth lelkére beszélni, akinek már látványosan rohad az arca, genny folyik az ujjaiból, és leesnek a körmei, de még mindig nem veszi észre, hogy valami baj van. Hát most felnyílik a szeme! Ugrunk egy hónapot. Seth felhívja Veronicát telefonon, hogy menjen át megint. A férfi úgy fest, mint aki épphogy túlélt egy atomvillanást: kihullott a haja, leesik a füle, savas hányadékot öklendezik fel, genny szivárog mindenéből. és elkezdte kiépíteni az új légy-identitását is. Már attól mocskosnak érzed magad, hogy a szemed felfogja a róla visszaverődő fényt, és hát bottal se szívesen piszkálnád meg, de Veronica nagy bőszen átöleli, és megígéri, hogy segít rajta.
(Brazzers.)

Elmehetne valami kórházba, felvehetné a kapcsolatot a 'járványügyisekkel, értesítene egy kutatólabort, a rendőrséget, vagy a rovarirtókat, Veronica inkább Borans-sal konzultál, mert hát ki lenne alkalmasabb egy ilyen helyzet kezelésére, mint valami vacak újság szerkesztője (gondolom ez a státusza...). Közben kiderül, hogy a lány teherebe esett Seth undok légyspermájától, de ahelyett, hogy rohanna az abortuszklinikára, vagy beleugrana egy kohóba, hogy elpusztítsa a testében növekvő alien-t, inkább ráfilózik a dologra, mert hát azért lehet hogy mégis meg kéne szülni, aranyos gyerek lesz, csak kirágja az ovistársai belső szerveit. Nem ilyenkor kell az élet szentségén elmélkedni! Mindenesetre Veronica elmegy, hogy közölje hősünkkel a nagy hírt, de persze mivel a lánynak két agysejtje sincs, amit összedörzsölhetne, képtelen kinyögni egy értelmes mondatot. Mondjuk a dolgon nem segít, hogy Seth közben tovább mutálódott, és most már úgy néz ki, mint egy felpuffadt, félig elrohadt vízihulla egy atomvillanás után. Ráadásul már a péniszét is a fali szekrényben tartja, szóval már csak egy módon tudja levadászni a lányt, és ez az eshetőség egyre jobban racionalizálódik, ahogy hősünk látványosan veszíti el a kontrollt a cselekedetei felett. Utolsó tiszta pillanatában még elküldi Veronicát, nehogy akaratán kívül bántsa őt. A lány sírva távozik, majd az épület előtt hangosan kiabálva közli Borans-sal, hogy nem tudta elmondani Seth-nek, hogy terhes. A férfi (mármint sajnos mindkét férfi) hallja ezt, és mikor Veronica végre rászánná magát, hogy kikapartassa magából a fattyú embriót, és elmennek egy klinikára, mely baráti alapon is kész vállalni egy abortuszt, légyemberünk egy falnak csapott krumplis zsák kecsességével bevetődik az ablakon, és elrabolja őt. 
(I wanna Seth the world on fire...)

Innentől kezdve felgyorsulnak az események: Borans előszedi kedvenc vadászpuskáját, és készen áll, hogy megütközzön az antagonistává avanzsált Seth-tel, aki egy pillanat alatt legyőzi, majd a savas hányadékával lemaratja a kezét és a lábfejét. Goldblum-légy időközben arra a következtetésre jutott, hogy csak úgy változhat ismét emberré, ha magába olvaszt valakit, és mivel Veronica pont kéznél van, hát ő lesz a szerencsés. Az időzítő két percről számol vissza, tehát bőven van idő arra, hogy a zseniális tervet valaki keresztülhúzza. Seth elnyeri a végső, kissé darabosan mozgó légy lény formáját, majd betámolyog a teleportálógépbe, csak hogy ne tudja megakadályozni Borans-t, aki az utolsó pillanatban szétlövi a kábeleket, és így Seth valamilyen oknál fogva magával a teleportáló kamrával fuzionál, és változik ezáltal egy elcseszett cyborg légy lénnyé, akinek már csak egyetlen célja van az életben, és az az, hogy odakússzon Veronica elé, és szétlövesse a fejét puskával. Miután ez megtörténik, véget ér a film, és mi sosem tudjuk meg, hogy mi történt Jeff Goldblum gyerekével, mert vagyunk annyira önérzetesek, hogy ne nézzük meg a gyűlöletes második részt, amit már nem Cronenberg mester rendezett.
(Miért nem lehetett ezt fél órával korábban megtenni?)

Nos. Kezdjük talán a pozitívumokkal! A film remekül van felépítve, kevés az üresjárat, és nagyszerűen van adagolva a feszültség, emiatt garantált, hogy nem fogunk unatkozni. Némelyik jelenet kiemelkedően kreatív módon lett kivitelezve, gondolok itt elsősorban arra a részre, amikor hősünk, már részben légy lényként mászik a plafonon, át a falra, majd le a padlóra, mindezt vágás nélkül. A maszkmesterek is első osztályú munkát végeztek: Seth átalakulása még mai szemmel nézve is hiteles, és olyan szinten undorító, hogy fáj nézni, különösen a körmök leszakadásakor meg a fogak kitörésekor. Ha lehet ilyet mondani, Goldblum arca gyönyörűen torzul el jelenetről jelenetre. Mint már korábban is említettem, Cronenberg ehhez a test-horrorhoz nagyon ért: lényegében megkapjuk Kafka Átváltozás c. történetének materialista, enyhén tudományos fantasztikumba oltott feldolgozását. Itt nincs elvont mondanivaló, minden az, aminek látszik, a maga naturalista valójában, és ebből ered a horror, ez az, ami a lénye legmélyéig elborzasztja a nézőt: valami rettenetes történik a testemmel, és nem tehetek ellene semmit. Ha Jeff Goldblum karaktere egy azonosulható, szimpatikus ember lenne, akkor valóban át tudnánk érezni ennek az egész szentségtelen metamorfózisnak a súlyát, de sajnos ez egyáltalán nincs így.
Seth az átváltozása előtt is irritáló, de a léggyel való fúziója előhozza belőle az egomán, nárcisztikus énjét, és emiatt nagyon nehéz sajnálni őt. A dolgot tovább nehezíti Jeff Goldblum borzalmas játéka, mely pont a kényes pillanatokban csap át színházi, túlgesztikulált ripacskodásba. És ha ez nem lenne elég, a magyarhang is csapnivaló: olyan, mintha részeg amatőrök otthon próbálták volna meg szinkronalámondást készíteni a filmhez. Igencsak nehéz volt így komolyan venni a jeleneteket...
(Az csudálatos Paó... á, mindegy, hagyjuk.)

Persze nem lehet csak Goldblum-ot hibáztatni, ott van Geena Davis is, aki talán még nála is hitványabb. Ritkán látni ilyen színészi antitalentumot. Ennek a nőnek a repertoárja abból áll, hogy bután néz maga elé, zavartan mosolyog, vagy röhög, amikor sírni kéne. Pedig Veronica papíron egy intelligens személyiség, tehát megérdemelte volna, hogy olyasvalaki játssza el őt, aki képes például érzelmeket kimutatni, és esetleg két szótagnál hosszabb szavakat kimondani anélkül, hogy úgy nézne ki, mint egy partra vetett ponty. Sajnos nincsenek rá méltó szavaim, hogy Geena Davis mennyire alkalmatlan erre a szerepre, és ötletem sincs, hogyan kapha... ja, várjunk, Jeff Goldblum barátnője volt. Így már érthető.
A Borans-t alakító John Getz tűrhető, neki viszont a karakterét írták meg rosszul: annyira unszimpatikus, genyó rohadék, hogy az már életszerűtlen, és amikor megszűnik genyó rohadéknak lenni, az sem valami nagy karakterfejlődés vagy reveláció hatására történik meg, hanem ad hoc módon vesz 180 fokos fordulatot, és válik hős 'alfahímmé Veronica mellett, aki úgy tűnik nem képes a víz fölött maradni anélkül, hogy a nap 24 órájában kapaszkodna valakinek a péniszébe. Szóval kellett nekünk ez a Borans, mint eunuch-nak a herevasalás. 
(Az értelem! A profizmus! Szinte kiégeti a celluloidot!)

Gond van a dialógusokkal is: Seth-nek lerohad az arca, genny spriccel a pórusaiból, random leesik a füle, erre elkezdi magyarázni, hogy ő nem megy be valami klinikára a rákbetegek közé, mert azok nem tudnak másról beszélni, csak a hajhullásról meg a nyirokcsomóikról. Rohadt nyomorultak! Pfúj! Érted, éppen a halálán van, de a rákosokkal... velük basszus nem közösködik. Azért van egy szint, ami alá nem megyünk!
Aztán ott van még az a monológ. ,,-Nem? Nem akarod? Túl gyáva vagy hozzá, hogy a szuperpáros tagja légy? Akkor majd találok mást, aki képes velem tartani. Félsz alávetni magad a kísérletnek, ugye? Hogy szétszed és összerak... lefogadom, hogy azt hiszed felébresztetted bennem a HÚSt, amit te csak hétköznapi értelemben ismersz. Nem vagy képes felülemelkedni a közönséges, primitív félelmeden. Így aztán soha nem ismered meg az átvitel áldásait! Ez nem olyan, min a szexuális behatolás, ez a HÚSon túli sejtelmes titokba való behatolás, ez a plazma birodalmának a birtokbavétele!" - mi van? Azt hiszed, hogy felébresztetted bennem... a HÚSt? Ez valami furfangos utalás az erekcióra? A plazma birodalma? Mi a halál?! Ki írta le ezt a baromságot?
Alapvetően elmondható, hogy az ostobaságok 80 százaléka Jeff Goldblum száját hagyja el, ami külön fájdalom, hisz elvileg ő a zseni, a géniusz, akiből száz évente egy születik, erre úgy beszél, mint valami bekattant szektavezér, aki túl sok málnaszörpbe kevert csattanó maszlag teát ivott. A viselkedése irracionális, a személye gyakorlatilag azonosulhatatlan, és ez tönkreteszi a beleélést. Így csak egy gyökeret látunk, aki a saját hülyesége miatt kénytelen keresztülmenni ezen a kafkai kálvárián, és egy pillanatig nem éreztem úgy, hogy az undoron túl empatizálnom is kéne vele. Sajnálom, de nem sajnáltam.
(-Jaj ne, csupa joghurt lett a bokád! Várj, lenyalogatom!)

Érdemes még megemlíteni a logikátlanságokat és bumfordi megoldásokat is, mert abból is akad bőven. Például: a kísérleti alanynak használt majmok bundájában nem voltak bolhák? Mit kezd a számítógép a testünkön és a testünkben élő számtalan idegen organizmussal, ha egy rohadt légy is ekkora gondot okoz? Vagy mondjuk az egyáltalán nem steril teleportáló kapszula belsejében lévő porral? Mert oké, hogy levetkőzöl a teleportáláshoz, mint valami TESCO gazdaságos terminátor, de attól még a fogadban lévő amalgám tömés megzavarhatja a gépet, ha már olyan primitív, hogy még a saját falát is képes beléd olvasztani? Seth egyáltalán miért hívta meg magához Veronicát? -Van egy teleportáló gép a lakásomon, nincs kedved megnézni? Jó kis csajozós szöveg, meg hát előrébb kell vinni a cselekményt, de pont egy riporternek kell elhencegned vele, amikor ennyire fontos lenne titokban tartanod? Értem én azt is, hogy meg kell mutatni a nézőnek, hogy milyen erős kis légtornász lettél, de muszáj ezt egy 3 perces ad hoc sportgimnasztikás jelenetben megtenni, melyben Jeff Goldblum dublőre össze-vissza pörög egy rúdon? Nem lehetett volna ezt csöppet... diszkrétebben? Ismerve Cronenberg életművét tudom, hogy mindig is foglalkoztatták őt a rovarok, az idegen viselkedésükkel és furcsa társadalmi hierarchiájukkal, de ha be akarsz implementálni a filmedbe egy politikus-rovar gondolatot, akkor azt... nem is tudom, talán jobban elő kéne vezetni? És hol vannak a szárnyak?! Végezetül talán a legzavaróbb mind közül: Brundle léggyé változik, világos, de miért ad ki zizegő légyhangot a szájával? A legyek nem tudatosan zizegnek, a szárnyuk gyors mozgása generálja ezt az irritáló zajt. Goldblum karaktere nem zizeghet véletlenül, legyet utánozandó zümmögni pedig merő pozőrség, és nem hiszem, hogy valaki, akinek épp leesik a füle, és savas hányadékot öklendezik fel, ilyen olcsó imitálással fárasztaná magát és másokat. Meg akarsz győzni minket arról, hogy léggyé alakulsz? Hát kösz, amúgy nem jöttünk volna rá! Az idióta kamulégy mindenedet. 
(Amikor hirtelen egzisztenciális válság tör rád forgatás közben...)

Mindent összevetve A légy egy közepes film. Egyszer nézhető, érdemes is sort keríteni rá, már ha bírja a gyomrod a gyomorból felbugyogó kefirszerű testnedveket, mindenféle spriccelő undok váladékokat, leszakadó körmöket, kihulló fogakat. Ebben a tekintetben nem lehet okunk panaszra, viszont a többi... leginkább gyengécske. Nem rossz, csak nevetségesen idétlen. Nehéz eldönteni, hogy egy elborult vígjátékot, vagy egy horror-paródiát nézünk, de igazából mindegy is, mert azt, amit ígér, Cronenberg megtartja: megkapjuk a naturalizmust, némi technológiai pesszimizmussal és szódával elviselhető sekélyes romantikával keverve. Messze elmarad az eXistenZ mögött, a Meztelen ebéddel pedig egy lapon sem lehet említeni, de még így is elviselhető, és ha van kéznél elég alkohol, hogy a pohár fenekére nézhessünk, mikor Goldblum az izomra hivatkozik, akkor tényleg kellemes(en förtelmes) időtöltésre számíthatunk.

5/10

Kitahito

Megosztás:

Szólj Hozzá

    Blogger Hozzászólás
    Facebook Hozzászólás

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése